Egykezes készülék, hatalmas kijelzővel

Egykezes készülék, hatalmas kijelzővel
A Strand Fesztiválon mutatkozott be a dél-koreai cég új, fiataloknak tervezett telefonja.

Széles látószögű szelfikamera, az előlapot szinte teljesen beborító kijelző és rengeteg közösségi funkció. Szeptembertől már Magyarországon is kapható az LG új mobilja, a Q6, amely bár a középkategóriás készülékek piacán száll versenybe, rengeteg prémium tulajdonsággal rendelkezik. A Q6-ot elsősorban fiataloknak tervezték, de mindenki szeretni fogja, akinek fontos az egykezes multitasking, a hosszan tartó üzemidő és a letisztult, de strapabíró kialakítás. Az LG a B.My.Lake és a Strand Fesztivál hivatalos támogatójaként Zamárdit választotta a készülék bemutatójának helyszínéül.

Az IDC kutatása szerint 2018-ban az 5,5 colos vagy annál nagyobb kijelzőjű telefonok fogják uralni a globális mobilpiacot, és a jövő év közepére már többet fognak eladni belőlük, mint az ennél kisebb képernyős készülékekből. Nem csoda, hiszen a fiatalok egyre inkább a nagy kijelzős telefonokat keresik, melynek legfőbb oka, hogy egyre több multimédiás tartalmat fogyasztanak és osztanak meg. Az egykezes használat is fontos elvárás részükről, a két tulajdonság azonban csak úgy hozható összhangba, ha nem a készülék, hanem a kijelző méretét növelik a gyártók, egyre karcsúbb és keskenyebb peremű ház kialakításával.

Egyre vonzóbb a faltól falig kijelző

A kutatás szerint az Y generációba sorolható mobilosok csaknem 70 százaléka kifejezetten vonzónak és praktikusnak tartja a nagy kijelzős, vékony peremű okostelefonokat. Nem véltetlen tehát, hogy az LG idén nyáron egy olyan készülékkel rukkolt elő, amely ezekre a markáns fogyasztói igényekre reagál. Az LG Q6 szinte a teljes előlapot beborító, FullVision kijelzőt kapott, melyet egészen vékony perem keretez. Ez a prémium okostelefonoknál megismert és egyre népszerűbb kialakítás a Q6 modellel elsőként jelenik meg a szélesebb közönséget elérő középkategóriás, azaz kedvezőbb áron elérhető készülékek piacán.

Videó, játék, böngészés egy kézzel

A FullVision kialakításnak köszönhetően a Q6 egy kézzel is kényelmesen használható, és ezzel olyan problémára ad választ, mellyel az okostelefonok tervezői sokáig nem tudtak megbirkózni. 5,5 colos FHD+ kijelzőjén minden videós tartalom kiváló minőségben jelenik meg, de a mobilos játék és a böngészés is valódi vizuális élménnyé válik. A kutatásban megkérdezettek 90 százaléka éppen az egyre gyakrabban fogyasztott videós tartalmak miatt választana ilyen mobilt, de 78 százalékuk számára a közösségi médiás felhasználás is nagyon fontos.

Megosztás és multitasking

Az LG Q6 ezen a területen is igyekszik minden igényt kielégíteni. A telefon 18:9-es képarányt kapott, így a kijelzőt két négyzet alakú ablakra oszthatjuk. Ez nemcsak a multitaskingot, de a közösségi médiára szánt képek elkészítését és megosztását is kényelmesebbé teszi. Square Camera Mode funkciójval például két fotóból egy képet komponálhatunk, de egyéb kollázsokat is könnyedén készíthetünk. A Q6 — ugyancsak az állandó online életet élő felhasználók kedvéért — 100 fokos, széles látószögű előlapi kamerát kapott, így biztos, hogy a szelfi fotókba a legnagyobb baráti társaság is bele fog férni.

Szépség és erő egy készülékben
A letisztult, kifejezetten karcsú kialakítású telefon eleganciájával is kitűnik a középkategóriás mezőnyből. A készülékek kamerája nem emelkedik ki a hátlap síkjából, lekerekített sarkai pedig finoman követik a kijelző vonalait. A stílusos fémkeret, amelyet az űrkutatásban is használt rendkívül ellenálló alumíniumötvözetből készítettek, erőt sugároz, és garantálja a tartósságot a szélsőséges körülmények között is. Például egy nyári fesztiválon, ahol a hőség, és a por szinte program része, és ahol a legjobb koncert szelfihez nélkülözhetetlen egy jó kamerával ellátott telefon. Nem véletlen, hogy az LG az új készüléket az idén rekordszámú, 125 ezer látogatót vonzó két fesztiválon mutatta be a közönségnek.

Az LG Q6 szeptembertől kapható a hazai szolgáltatóknál, először a Telekom és a Vodafone, majd a Telenor kínálatában.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!