Onnan folytatjuk az Apple történetet, hogy kellett valami extra, amitől felfigyelnek az új konstrukcióra, az Apple II-re és ezek lettek az appok, amik nélkül ma már szinte a létezés is elképzelhetetlen.
A VisiCalc
Dan Bricklinnek az ég adta egy világon semmi köze nem volt az Apple céghez, ő csupán egy harvardi végzős egyetemista volt, aki 1978 tavaszán a mesterszakos diplomadolgozatát próbálta gatyába rázni és közben elgondolkodott azon, hogy milyen jó is volna, ha lenne egy olyan táblázat, amin csak görgetné az egerét, számokat pötyögne bele és azokkal mindenféle műveleteket tudna végrehajtani. Persze ma már valamennyi magára valamit is adó számítógép, okoseszköz rendelkezik ezzel a funkcióval, ám a hetvenes évek végén ezt még csak papíron lehetett kivitelezni. A digitális megoldás ekkor még szinte lehetetlennek tűnt, de ez Bricklint egyáltalán nem zavarta, így kölcsönvett egy Apple II készüléket a későbbi kiadójától és egy hétvége alatt összedobta rajta a program alfa verzióját.
Az alkalmazás kialakítása nagyon sok vonásában emlékeztet a mai táblázatokra, pl. a függőleges sorok betűkkel, míg a vízszintesek számmal való jelölése, ám a korszak technológiai határai következtében a dolog még nem úgy működött, ahogyan azt Bricklin eredetileg elképzelte. Az Apple II-nek nem volt saját kijelzője, így erre a tévét kellett használni és bár akkor már létezett egér, de a számítógéphez nem járt, ezért a csomagban kapott joystick-szerűséggel kellett volna kezelni a programot. Ez azonban igen nehézkes eljárásnak tűnt Bricklin számára, ezért csavart egyet a dolgon és a klaviatúra jobbra és balra billentyűivel lehetett irányítani a programban a kurzort, míg a space-szel lehetett váltani a horizontális és a vertikális sávok között.
Mágikus papírlap, ami számol!
A VisiCalc-nak elnevezett program 1979-ben jelent meg és eredetileg úgy reklámozták, hogy ez egy „mágikus papírlap, ami képes számításokat végezni”. De ez miért is annyira fontos? Leginkább azért, mert ennek volt köszönhető az, hogy Jobs és Wozniak projektje nem ment csődbe és esély nyílt az Apple folytatására. Az történt ugyanis, hogy a VisiCalc nem volt kompatibilis semmilyen más számítógéppel, így ha az ember használni akarta (márpedig ez a korszakban egy akkora forradalmi mutatvány volt, mint amilyen később az Excel lesz), kénytelen volt venni egy Aplle II-t. A széria eladásainak mintegy az ötöde származik a VisiCalc népszerűségéből, legalábbis az Apple adatai szerint, ami lényegében bebetonozta a céget a számítógépiparba.
Maga VisiCalc ennyire már nem volt szerencsés, ugyanis az Apple II 16 éves regnálása alatt a program fejlesztői nem vették észre a PC-piacon bekövetkező robbanást, így villámgyorsan lemaradtak a rivális Lotushoz képest, melynek a három kiadása vált az alap üzleti programmá a nyolcvanas évek derekára, sőt, a Lotus egy idő után még a VisiCalcot jegyző Software Arts-ot is fölvásárolta. Végül persze a Lotus sem kerülhette el a sorsát és ugyanúgy járt, mint az elődje, jött egy nagyobb cég, amelyik ütőképesebb irodai programokat gyártott és felfalta, ez volt a Microsoft.
A 80-as évek és a Xerox laborja
Az Applenél mindi is nyitottak voltak az innovációra, leszámítva, ami az elnevezéseket illeti, hiszen az Apple I, illetve II után jött a rendkívül fantáziadúsan elnevezett Apple lII. A változás azonban már ott volt a levegőben, ám ehhez kellett a Xerox kutatóintézete is, a PARC. Az Apple első három szériája a Commodore-hoz és a korai IBM PC-khez hasonlóan szöveg alapú gépek voltak és az akkor épp az Apple Lisa-n dolgozó Jobs szeretett volna valami szemléltetőbbet alkotni. Jobsnak azért volt szüksége a Xerox laborjára, mert ott olyan dolgokat tesztelgettek, amik még nem voltak kereskedelmi forgalomban és a fejlesztőnek ihletre volt szüksége. A megállapodás szerint három napra pár alkalmazottjának kíséretében Jobs beléphetett a PARC területére, cserébe pedig a Xerox megvásárolhatott 100 000 Apple részvényt, darabját 10 dollárért. Ez az egyezség aztán busásan megtérült mindkét félnek.
Jön a sztenderd működési elv!
Jobst azonnal lenyűgözte a PARC egyik sztenderd gépe, a Xerox Alto, ami minden szempontból megelőzte a korát. Egyrészt álló képernyője volt, másrészt pedig grafikus kezelőfelülettel rendelkezett. Cserébe azonban nem volt kicsi, úgy nagyjából egy konyhapult alatti hűtőszekrény méretének felelt meg. Ráadásul ez volt az első olyan gép, amelyik legtöbb funkcióját egy hárombillentyűs egérrel lehetett kezelni. Jobs számára ez kétségtelenül a megvilágosodás pillanata lehetett, ekkor határozta el ugyanis, hogy mostantól bármit is csinálnak az Apple-nél, annak ezt a működési elvet kell követnie.
(Borítókép: Medium.com)
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
