Döglött lóra hasonlított a Skype, de most mindenki fellélegezhet

Döglött lóra hasonlított a Skype, de most mindenki fellélegezhet
A Microsoft meghallotta a felhasználk hangját.

A Microsoft egy átfogó átalakítási folyamat keretében próbálta a Skype-ot a hagyományos VoIP-kliensről egy modern interaktív üzenetküldővé tenni, azonban ez nem sikerült túl jól az androidosok és az iPhone-tulajdonosok szerint. Olyannyira nem, hogy az alkalmazást állandóan „lecsillagozták” (volt, aki még az egy csillagot is túl soknak érezte), a felhasználók úgy érezték, hogy az új dizájnnal sok funkció is elveszett - írja a hvg.hu.

A Microsoft javára írandó, hogy gyorsan elérte felhasználói bázisát, hogy megtudakolja, mit várnának el tőle. „Azt akarjuk, hogy a felhasználók tudják, hogy hallgatunk rájuk, elkötelezettek vagyunk abban, hogy csodálatos élményeket nyújtsunk” – mondta el Ellen Kilbourne, a Microsoft programmenedzsere.

A Microsoft tehát a felhasználói visszajelzésekre hivatkozva próbálja visszaszerezni a felhasználók bizalmát. Ennek jegyében áttervezte a Skype appot, először az iOS-eset. Most az Insider Program keretén belül lehet próbálgatni a 8.7.76.54000 verziót. Ez egyelőre még nem végleges változat, és csak ha jó lesz a visszajelzés, akkor jelenik meg publikusan.

Sok új funkció érkezett vele. Például a navigációs sáv, amelyik a képernyő alján található, és gyors hozzáférést ad a hívásokhoz, csevegésekhez, a fényképezőgéphez, a kiemeléshez és a kontaktokhoz. Számszerűsítve lesz, hogy hány nem fogadott hívásunk, chatunk volt. A Skype-profil is azonnal elérhető, ha megérintik a felső fejléc közepén az avatart. A profil képernyőről könnyen elérhető a Beállítások lehetőség. Az Értesítések képernyő mostantól különálló, és a csengő ikonnal érhető el.

Ahogy a hvg.hu írja, kisebb lett a keresősáv a képernyő tetején, ennek különösen azok az iPhone-osok fognak örülni, akik nem a legnagyobb kijelzőjű telefonnal rendelkeznek. A chat képernyőt is jelentősen áttervezték, kisebb lett a fejléc, van jelenlétjelző, és rendelkezésre áll egy kombinált emoji-emotikon felület.

Egyelőre ezek még mind csak olyan változások, amelyekkel kísérletezik a Microsoft, és nincs garancia arra, hogy valóban meg is jelennek majd a publikus alkalmazásban. Viszont mindez tényleg bizonyítja, hogy Redmondban hallgatnak a felhasználókra.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: skype