Digitális iskolások voksoltak a Parlamentben

Digitális iskolások voksoltak a Parlamentben
A Vodafone 250 diákot látott vendégül egy egész napos budapesti kiránduláson. Az ország különböző, távoli pontjairól érkező gyermekek ellátogattak az Országházba is, ahol az önkéntesek egy rendhagyó szavazásra kérték fel a tanulókat.

A gyerekek 98 százaléka szavazott úgy, hogy nagyon szereti azokat az órákat, amelyeken a tanuláshoz igénybe veheti a digitális eszközöket. 97 százalékuk használ az iskolán kívül is mobiltelefont, tabletet, vagy laptopot. A diákok több mint fele el tudja képzelni az életét digitális eszközök nélkül, ugyanakkor szinte kivétel nélkül úgy szavaztak, hogy felnőtt korukban a munkájukhoz szükségük lesz a digitális technológia ismeretére és tudatos használatára. „Örülök, hogy a gyermekek ebben a játékos, a helyszín miatt mégis komoly formában megerősítették, hogy ők is fontosnak tartják a digitális eszközök használatát az ismereteik megszerzésében.” – mondta Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország Vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese a szavazás eredményét értékelve. „A gyerekek már hetek óta a kirándulás lázában égnek, hisz a legtöbben életükben először járnak Budapesten. Sokan még a szülőfalujukat sem hagyták el eddig.” mondta Törökné Csörsz Csilla, a hencidai Csereerdő Általános Iskola tagintézményének vezetője. Mint elmondta, a gyerekek eddig csak a tankönyvekből ismerték a fővárost, s az elmúlt napokban a tabletek segítségével lelkesen nézegették a budapesti kirándulás helyszíneit.

A Vodafone 2016 elején indította el a Vodafone Digitális Iskola Programot, amelynek célja a hátrányos helyzetű fiatalok digitális ismereteinek fejlesztése és a magyarországi oktatás digitális átalakításának ösztönzése. A Program keretében a vállalat összesen 1300 darab táblagépet osztott ki országszerte 25 iskolában, 6424 diák és 690 pedagógus számára, és díjmentesen biztosítja az eszközök oktatási célú használatához szükséges havi 3 GB adatforgalmi keretet, valamint finanszírozza a gyermekek és az érintett pedagógusok internetbiztonsági oktatását is. „Bízunk abban, hogy a Programban résztvevő iskolák diákjai motiváltabbá válnak a tanulásban, hosszabb távon pedig modern, élő, versenyképes tudást sajátíthatnak el.” – mondta Marchhart Pál. „Az anyagi támogatás mellett aktív szerepet vállalunk a program lebonyolításában is. A kollégáinkból álló Vodafone Önkéntes Közösség nem csupán a mai kirándulás egyik fő szervezője, de folyamatosan jelen van, segíti a gyermekeket és tanáraikat a Program más állomásain is.”

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!