A Samsung és az EdisonKids idei felhívására rekordszámú jelentkezés érkezett, országszerte 164 csapat, összesen 559 diák élt a lehetőséggel, hogy megmutassa, ő lesz a jövő feltalálója vagy vállalkozója. A zsűri döntése nyomán az elődöntőbe 50 csapat került, ahol egy online közösségi tanulási platformon indult a műhelymunka. A résztvevők megismerkedtek a design thinking módszertannal és a strukturálatlan problémák megoldási lehetőségeivel, eközben tanáraik mentorációs képzéseken vehettek részt. A legjobb nyolc közé budapesti, békéscsabai, kiskunhalasi, napkori és szászvári versenyzők jutottak be, akik a Momentán Társulat személyes prezentációs tréningjén gyakorolhatták a meggyőző előadás fortélyait, valamint a további workshopokon a startup világ rejtelmeibe is beleshettek. Az elmúlt hónapokban a Samsung és az EdisonKids szakértői mentorként dolgoztak a diákokkal a projekteken, melyek sokszínűsége bemutatta a fiatalok széleskörű érdeklődését és kreatív gondolkodását a technológiai fejlődés, a tudatosság és a közösségi élet terén.
Chipses zacskók újratöltve
A június 3-án, a Néprajzi Múzeumban megrendezett döntőn prezentáló csapatok olyan társadalmilag fontos kérdésekre keresték a megoldást, mint a tanulmányi értékelési rendszer megújítása, a történelemoktatás gamifikációja, a sajátos nevelési igényű tanulók integrációja mentorhálózat segítségével, a pályaválasztás digitalizációja vagy az oktatási intézmények és az önkéntes támogatók összekapcsolása.
A zsűrit legjobban a Napkori Jósika Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI tizenhárom éves diákjai győzték meg, akik az élelmiszeripar egyik hulladékproblémájára kerestek megoldást. A fémgőzölt chipses zacskók szelektív gyűjtése egyelőre megoldatlan probléma, az efféle csomagolóanyagra nincsen bevált újrahasznosítási technológia. Ezért a NUT (Napkor’s Upcycler Team) névre keresztelt csapat az újrafelhasználás, azaz upcycling által mutatott rá, hogyan lehet minél tovább körforgásban tartani a terméket, ahelyett, hogy szemét válna belőle. Az üres csomagolásból a környezettudatos tisztítás után hűtőszatyrot vagy melegen tartó zsákot készítenének, a prototípusok előadásukban is szerepeltek. A zsűri a túlzott chipsfogyasztás dilemmájára mint másik társadalmi problémára is felhívta a figyelmet, ami akár egy következő verseny témája is lehetne, de addig is kiemelték, hogy az upcycling egy nagyon fontos értékteremtő folyamat. Azonban nemcsak a NUT csapat upcyclingon alapuló ötlete előremutató e témában, hanem Napkor község összefogása is igazán példaértékű. A helyi lakosok a begyűjtőkampány során boltvezetőként, bolti alkalmazottként és vásárlóként segítették, az önkormányzat pedig az utazásban támogatta a diákokat.
A békéscsabai KOLLABOR diákjai is széles mosollyal az arcukon térhettek haza a második és harmadik díjjal. A második helyezett Learn-o-bot csapata az élményalapú informatika- és robotikaoktatásra keresett és fejlesztett megoldást. Modulárisan építhető robotukkal programozást, elektronikát, gépészetet tanítanának gyerekeknek, fiataloknak, akik könnyedén és élvezetesen sajátítják el azt a tudást és képességet, amivel később képesek lesznek reagálni a jövőbeli munkahelyek változó igényeire. A zsűri újabb ötleteket ültetett el a fiatalok fejében: rámutattak, hogy programozni megtanulni sosem késő, a felnőttek számára is élvezetes időtöltés lehet a robotika, illetve külön kiemelték az oktatóvideók sokszínűségének fontosságát.
A harmadik helyezett AchetaPro az emberiség élelmiszerválságát szeretné orvosolni, méghozzá tücsökfarmokkal. A csapat egy tücsöktenyésztő egységen dolgozik, amely emberi fogyasztásra szánt rovarfehérjét állít elő. A békéscsabai fiatalok nemcsak prototípusokat mutattak be prezentációjukban, hanem tücsökfehérjével készült süteményt is kóstoltattak a zsűrivel és a közönséggel. A keksz elfogyasztása után a zsűri az érzékenyítés fontosságára hívta fel az AchetaPro tagjainak a figyelmét, arra biztatták őket, hogy ötletüket bátran terjesszék ki más iskolákban is.
Az ötletelésnek azonban itt még nincs vége, ugyanis a bemutatott megoldások egy vállalkozás alapkövét jelenthetik, a versenyzők közül többen tervezik, hogy minél hamarabb piacra lépjenek termékükkel, elképzelésükkel.
„A Samsung kiemelt célkitűzése, hogy okos digitális megoldásokkal és fenntartható technológiai vívmányokkal mindenki számára szebb jövőt építsen. A legjobb megoldásokat megtalálni mindannyiunk közös érdeke, ezért is hiszünk a tehetséggondozás erejében, támogatjuk a fiatal generációt, a feltörekvő feltalálókat, vállalkozókat és kutatókat – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – A Megoldások a holnapért kihívás valódi szívügyünk, hatalmas büszkeség számunkra, hogy idén harmadszorra indíthattuk el az EdisonKids-dzel. Nagyszerű látni, ahogyan egy gondolatcsírából jövőformáló ötletek bontakoznak ki, valamint a mentorként résztvevő kollégáinkat, akik gyermeki lelkesedéssel vetik bele magukat a projektekbe. Kíváncsian várjuk, hogy az ötletek, hogyan fejlődnek tovább, és hogy a program során megszerzett új kapcsolatok, miként segítik a diákokat a munkájuk folytatásában.”
Kreatív alkotóműhely: csapatmunka új szintre emelve
A végső prezentációkat neves szakmai zsűri bírálta el, a hazai kihívás fővédnöke Dr. Meskó Bertalan, orvosi jövőkutató. A technológia, fenntarthatóság, közösség és oktatás területén jártas szakemberek a problémafelvetés és a javasolt megoldás újszerűsége mellett a kutatómunka alaposságát, a kritikus gondolkodást, a kreatív prezentálást, a megvalósíthatóságot és a csapattagok közötti összhangot pontozták.
„A projektekből áradt a fiatalos lendület, kreativitás és frissesség. Egy csodálatos utazás részesei lehettünk, ahol a résztvevő gyerekek és tanárok mellett mi, a zsűri, mentorok és szakértők is rengeteget tanultunk. A szombaton bemutatott projektek egészen hihetetlen élményt nyújtottak, és rávilágítottak arra, hogy együttműködéssel, odaadással és a megfelelő szakmai támogatással képesek vagyunk átalakítani a jövőt” – egészítette ki Veres Rita, az Edisonplatform vezetője.
A Samsung nemzetközi sikereket elért Solve for Tomorrow kihívását először 2010-ben hirdették meg, amely arra ösztönözte a résztvevő diákokat, hogy ássanak napjaink problémáinak a mélyére, hozzanak kézzelfogható innovációkat, amelyekkel jobbá tehetik társadalmunkat. A verseny során nemcsak tudományos és technológiai ismeretekkel gazdagodnak a fiatalok, hanem kommunikációs és együttműködési készségeket is elsajátíthatnak. Az itthon is népszerű Megoldások a holnapért program már 33 országban indul világszerte, a döntősök mindenhol lehetőséget kapnak arra, hogy szakértőkkel karöltve ötleteljenek, fejlesszenek és valósítsák meg elképzeléseiket.
Bővebb információ a Megoldások a holnapért 2023-as programjáról https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ és a www.edisonkids.org weboldalon érhető el.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!