Budapesten ülésezett az „európai internet”

Budapesten ülésezett az „európai internet”
Az 5G, a roaming és a nagysebességű hálózatok helyzete is napirenden volt március 7-én és 8-án az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC) 38. plenáris ülésén Budapesten, amellyel párhuzamosan a Független Szabályozók Csoportja (Independent Regulators Group, IRG) is megtartotta 2019-es első közgyűlését - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az NMHH szervezésében tartott rendezvények aktualitását az adta, hogy az új európai hírközlési kódex életbe lépése óta ez volt a BEREC első plenáris ülése. A rendezvényekre több mint százan érkeztek a 28 uniós tagállamból, a tagjelölt államokból és az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiból. Az üléseken a magyar hatóság képviselői is aktívan részt vettek az NMHH elnöke, Karas Monika vezetésével.

5G és roaming

Csütörtökön Jeremy Godfrey, a BEREC 2019-es elnöke - egyben az ír hatóság vezetője - nyitotta meg az ülést, amelyen a többi között megtárgyalták az 5G-jelentés helyzetét, a roamingjelentésben foglaltakat, a nagysebességű hálózatokba való befektetésről szóló tanulmányt, véleményt cseréltek a hálózatsemlegesség aktuális kérdéseiről, és előkészítették a BEREC 2020-es munkatervét. A tavaly életbe lépett BEREC-rendelet kapcsán a nem uniós országok részvételét megvitatták mind a BEREC-ülésen, mind az IRG közgyűlésén.

A közlemény szerint pénteken az ülés a keretszabályozási munkacsoport napirendi pontjaival folytatódott, amelyen, figyelembe véve a tavaly életbe lépett új európai hírközlési kódexet, a nemzeti hatóságok vezetői véleményt cseréltek a BEREC munkacsoportjainak eljárási rendjéről, a számozási erőforrásokkal kapcsolatos feladatokról és az általános engedélyezés kérdéseiről: formanyomtatványokról és iránymutatásokról.

Átláthatóság

A plenáris ülés előtti napon a nemzeti hatóságok vezetői egy workshopon a BEREC átláthatóságának fejlesztésével kapcsolatos témákat vitattak meg, valamint a szervezet kommunikációs stratégiájáról is egyeztettek.

A BEREC-ülés eredményeit részletesen a BEREC sajtótájékoztatóján ismertetik március 13-án, szerdán, erre március 10-ig lehet regisztrálni, az esemény online is követhető - közölte az NMHH.

(MTI)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!





Címkék: NMHH