Búcsúzhat az Apple az iPhone SE-től

Búcsúzhat az Apple az iPhone SE-től
Leadták a drótot a beszállítóknak.

Az Apple háza táján jól értesült elemző Ming-Chi Kuo szerint az Apple nem csak felfüggesztette, de teljesen le is állíthatta a negyedik generációs iPhone SE fejlesztését, ami a korábbi sejtések szerint 2024-ben jelent volna meg. Az eredeti terv szerint ez a mobil lett volna az Apple házon belül fejlesztett 5G chipjével felszerelt első eszköz - írja a hwsw.hu.

Az elemző nem szolgált olyan háttérinformációkkal, hogy mi állhat a döntés mögött, így csak találgatni lehet, hogy az új iPhone SE, vagy az 5G chip teljesítményének van-e köze a lépéshez. Kuo szerint szerepet játszhat az is, hogy a közepes és alsó kategóriás iPhone-ok, például az SE 3, a 13 mini és a 14 Plus a vártnál alacsonyabb eladási számokat produkáltak.

A cupertinói vállalat évek óta közelít ahhoz, hogy csökkentse a Qualcommtól való függését. A két félnek 2019-ben sikerült véget vetnie egy szabadalmi viszálynak, aminek eredményeként szerződést kötöttek vezeték nélküli technológia és chip szállításokhoz. Hónapokkal később azonban az Apple megvásárolta az Intel mobil modem üzletágának nagy részét, majd 2020-ben bejelentette, hogy saját chipkészleten dolgozik, erről a projektról azóta kevés hír érkezett.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Apple, iphone