
Bár a Galaxy Fold piaci bevezetésének elhalasztása nyilvánvalóan nem tesz jót a Samsung hírnevének, még mindig ez tűnik a legjobb választásnak a cég számára, hiszen így elkerülhető a jóval nagyobb fiaskó, mint például a Galaxy Note7 esetében.
Az előrendelési lehetőséget április 12-én nyitották meg a hajtogatható telefonra, és a tervek szerint a hónap végétől már üzletekben is árulták volna. Azonban az újságíróknak, tesztekre kiküldött eszközökről egészen ijesztő hírek érkeztek. A Galaxy Fold legnagyobb újítása, a hajlítható kijelző ugyanis nem úgy működik, ahogyan azt egy piacérett készülék esetében várnánk.
A beszámolók és videók alapján töréssel, a képernyő felpúposodásával, illetve hiányos működésével is szembesültek a tesztelők. A néhány nap alatt érkezett számos negatív hír hatására döntött úgy a Samsung, hogy elhalasztja a piaci bevezetést.
A hivatalos tájékoztatás szerint néhány héten belül adnak további információkat arról, hogy mi lesz a telefon sorsa.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!