Bankolás mesterséges intelligenciával?

Bankolás mesterséges intelligenciával?
2030-ra akár már a mesterséges intelligencia is bekapcsolódhat a bankolásba.

Az okostelefon-használók arányának növekedésével a mobilbankolók száma is nő, 2030-ra pedig akár már a mesterséges intelligencia is bekapcsolódhat a bankolásba a K&H Bank szerint. Míg kezdetben számítógép és bankfiókok segítségével kezelték a pénzügyeket, mára a hangsúly az okostelefonok felé terelődik - fejtette ki a bank az MTI által idézett közleményében Martin Jarolim, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezetője.

Hozzátette, hogy 2030-ra például akár már a mesterséges intelligencia is bekapcsolódhat a bankolásba, az ügyfelek egy virtuális asszisztenst kérdezhetnek majd számlájukról vagy a bank szolgáltatásairól, termékeiről. Az okostelefon-használók aránya Magyarországon 60 százalék körül van, 2016-ra elérte a lengyel szintet. Ennek köszönhetően egyre többen szeretnék majd pénzügyeiket mobilon intézni. A KBC 2014 júniusában bejelentett üzleti stratégiájának éppen ezért fontos része a digitalizáció, a bankcsoport ezen a területen is vezető szerepet szeretne betölteni a magyar piacon.

Mobilbankolás, mesterséges intelligencia

A K&H 2016-ban megújított mobilbankját az év végéig már több mint 58 ezren használták aktívan. A magyar piacon a digitális megoldások terén még van tér a bővülésre - írja a K&H, hivatkozva a Deloitte digitalizációs érettséget vizsgáló felmérésére, amely szerint Magyarország 8 régiós ország között a 7. helyen áll, csak Szlovéniát előzve meg. Martin Jarolim szerint a digitális innovációknak fel kell gyorsulniuk, ha utol szeretnénk érni a régió országait.

A szakember szerint a digitalizáció a pénzügyi szektorban nem azt jelenti, hogy nincs szükség bankfiókokra, hanem, hogy az ügyfeleknek lehetőségük lesz egyre több szolgáltatást teljes mértékben online intézni.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!