Az okos városok fejlődése megállíthatatlan

Az okos városok fejlődése megállíthatatlan
Október 20-án és 21-én rendezték meg a Smart Future Forum 2016 konferenciát Visegrádon, ahol mint kiderült: Magyarország élen jár az okos városok felkarolásában.

A rendezvényt Félegyházi András, Visegrád polgármestere, valamint Dr. Grabner Péter, a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal elnökének képviseletében nyitotta meg köszöntőbeszédével, ezt követően elkezdődtek a délelőtti előadások, a hazai és nemzetközi gazdasági környezet és a green finance témaköreiben. Dr. Grabner Péter, a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal energetikáért felelős elnökhelyettese a hazai energetikai szabályozás kihívásairól és a hálózati engedélyesek jövőbeni feladatairól tartott előadást, amelyben kifejtette a villamosenergia-rendszert érintő szakpolitikai-, jogi- és szakmai kihívásokat is.

Nagy Erzsébet, a Magyar Nemzeti Kerekedőház ügyvezetője elmondta, hogy az okos városok alapját képező innovatív megoldásokat adott térségre szabva, regionálisan érdemes kezelni. A változó városkép mellett, megváltozik annak szerkezete és elérhető funkciói is. Ezért a városok fejlesztése során egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a globalizáció, a klímaváltozás, a közlekedés, a biztonsági- és figyelő rendszerek kérdéskörére is. Ennek szükségességét és lehetőségeit mi sem mutatja jobban, minthogy a magyar kkv-k innovációja közül minden huszadik vállalkozás az okos városokhoz kapcsolódik.

Érdemes EU-s forrásokat használni

A green finance világába Tom Attenborough, a London Stock Exhange Group képviselője vezette be a jelenlévőket. A magyarországi lehetőségekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy élen járunk az okos városok felkarolásában. A szakértő a green finance szerepét hangsúlyozva kiemelte a témában már tapasztalt brit szereplőkkel való együttműködés fontosságát. Chornitzer Péter, a Magyar Fejlesztési Bank termékmenedzsment igazgatója a hazai zöld finanszírozási lehetőségeket ismertette. Előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a régiónként eltérő nagyságú források allokációja a tematikus céloknak megfelelően történik, mint például az energiahatékonyság, a foglalkoztatás, vagy a kkv-k versenyképességének növelése. Ezen kívül kitért arra is, hogy milyen EU pénzügyi eszközök, hitelek használhatók fel a zöldgazdaság fejlesztésére.

Bózsik András Pál, Magyar Fejlesztési Központ igazgatói megbízottja hangsúlyozta, hogy a legfontosabb feladatuk felhívni a figyelmet arra, hogy vannak közvetlen uniós brüsszeli források, amik az okos városok fejlesztésére fordíthatók. Az okos városok és intelligens megoldások blokkot Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy ahhoz, hogy Kaposvár okos város legyen, négy fő prioritást kell figyelembe venni: a szolgáltatások minőségének és hatékonyságának javítását; az energia és más energiaforrások takarékosabb felhasználását; az állampolgárok bevonását, energetikai ismereteinek bővítését és életminőségük javítását; valamint a gazdaságilag önfenntartóbb rendszerek megalkotását.

Paksi példa

A Századvég Alapítvány „Okos városok és technológiák a társadalom szemszögéből” című kutatását Pillók Péter, az Alapítvány vezető kutatója mutatta be. A kutatásból többek között kiderül, hogy bár az „okos város” kifejezést a válaszadók 79%-a nem ismeri, de általánosságban nyitottak, és a konkrét települési fejlesztéseket támogatják. Az okos városok fejlesztésében Paks is képviseltette magát, Süli János, a város polgármestere, illetve Sztruhár Sándor mutatták be a PROTHEUS projektet. A projekt célja a város energetikai fejlesztése mellett a helyi és elővárosi elektromos mobilitási infrastruktúrájának kialakítása az okos hálózat és okos mérési rendszerek alkalmazásával.

Dr. Almássy Kornél, a Budapest Közút Zrt. vezérigazgatója a térinformatika és az intelligens közlekedési rendszerek témájában tartott prezentációjában bemutatta a központi adatgyűjtő rendszerük sajátosságait és alkalmazási területeit, a forgalomirányítási tevékenységet, valamint a közterületi parkolás monitoring és a valós idejű adatokon alapuló forgalmi információs szolgáltatások fejlesztését. Az IBM szuperszámítógépéről, a Watsonról, annak gyakorlati előnyeiről, fejlődéséről és a mesterséges intelligenciáról Sepp Norbert, az IBM Magyarország képviseletében tartott izgalmas előadást. A nap második felében a smart technológiák és ICT megoldásoké volt a főszerep.

A térinformatika kulcsfontosságú

Dr. Németh Bálint, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense a témakörben elsőként az Urban Indexet mutatta be, aminek újítása többek között a széles körű tudományos kutatásokon alapuló fogalomalkotás és indikátorkészlet létrehozása, amely indikátorokon keresztül visszacsatolást lehet adni az okos városi projektek sikerességéről. Híri István, a GDi Esri Magyarország Kft. üzletágvezetője a smart mappinget, a térinformatika sajátosságait és jelentőségét mutatta be. Hangsúlyozta, hogy a térkép és a térinformatika kulcsfontosságú ahhoz, hogy meg tudjuk érteni és menedzselni tudjuk a világunkat, hiszen a megújult rendszereket már nem csak nyilvántartásra, hanem tervezésre és előregondolkozásra is lehet használni.

Osgyán Balázs, az IP Systems üzletfejlesztési menedzsere úgy fogalmazott, hogy a mobil eszközök dominanciája egyre erősebb, ezért fontos a felhasználó központú szolgáltatások létrehozása, amiben a matematika térnyerése lehet a legnagyobb segítség. A cél az, hogy a mobil technológia minél okosabb és kényelmesebb legyen, amit az IP Systems mobileszközökben is használható mesterséges intelligencia megoldásai jól támogatnak. Az Intelligens Hálózat Mintaprojektet Bakos Béla, a KOM Központi Okos Mérés Zrt. innovációs tanácsadója ismertette, amiben kiemelte az okos mérés nyújtotta lehetőségeket a víz és távhő iparágban, amik közé a pontos leolvasás, a hálózatfelügyelet, a hatékonyabb működési költség tervezése, a reklamációkezelés és a különféle emelt szintű szolgáltatások (pl. csőtörés, szivárgás detektálás és egyéb riasztások) tartoznak. Bakos Béla ezután azt is bemutatta, mi az okos mérés szerepe a háztartási méretű kiserőművek kezelésében.

Az első nap előadássorozatát Gyenes Péter, a PwC Magyarország Kft. vezető menedzsere zárta. „A közép-kelet- európai régió jövőképe az energiaszolgáltatók szempontjából” című előadásában elmondta, hogy a következő 10 évben 7 diszruptív technológia befolyásolja majd a közműszolgáltatók piaci szerepvállalását: a magas hatásfokú gázturbinák, a kis moduláris reaktorok, az elosztott termelés, a mikro-és smart grid hálózatok, az energiatárolás, az elektromos autók és a korai fázisú technológiák.

A lakosokat is be kell vonni

A Smart Future Forum 2016 konferencia második napját Bertalan Zsolt, az Okos Jövő Innovációs Klaszter elnöke nyitotta meg. Ezt követően az energiapolitikai trendek és a hazai fejlesztések kerültek porondra. Elsőként Dr. Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára mutatta be az energiapolitika területén jellemző nemzetközi trendeket, az energiaunió szerepét és modelljét valamint hazánk szerepvállalását ezen a területen. Az e-mobilitás szabályozási környezetéről és a gazdasági ösztönzők rendszerével kapcsolatban Pethő József, a Jedlik Ányos Klaszter főtitkára tartott előadást.

Pethő József elmondta, hogy a Jedlik Ányos Cselekvési Terv eddigi eredményei közé tartoznak többek között az önkormányzati töltőpályázat megvalósulása, az elektromos közösségi közlekedés fejlesztése, valamint az adókedvezmények igénybevételének lehetősége. Ferenczy András, a Microsoft Magyarország Kft. képviseletében kiemelte, hogy a digitális transzformációhoz elengedhetetlen a lakosok és az ügyfelek bevonása a kommunikációba. A munkavállalókat támogatni kell az igényekre történő gyors reakcióval, az üzemeltetés optimalizálásra szorul, méghozzá az új szolgáltatások mihamarabbi bevezetésével, illetve támogatni kell a transzformációt a növekedés és az innováció ösztönzése céljából.

A hazai fejlesztések témakörében Egri Zsolt, a Delta Csoport üzletfejlesztési igazgatójának előadása az integrációra fókuszált a smart city megoldások között. A Delta Csoport koncepciója egy olyan korszerűsítési program, amivel a városok és lakóik élete hatékonyabbá, kényelmesebbé és fenntarthatóbbá tehető, mindez integrált keretek között. Antonio Mosca az Ericsson képviseletében kiemelte a dolgok internetének jelentőségét. Úgy gondolja, hogy az okos városokhoz, okos otthonokhoz, okos megoldásokhoz nélkülözhetetlen az IoT. Az új szolgáltatások új jövedelmi folyamatokat fognak beindítani, ezért szükséges a szolgáltatások integrálása. Mosca szerint az innováció nem csak a laborba való, ezért az Ericsson immár nyolc inkubátorházat állított fel. Az intelligens megoldások témakörébe a fizetéssel kapcsolatos innovációk is beletartoznak.

Okos hálózatok

Rőfös- Horváth Zsolt, a Festipay Zrt. értékesítési igazgatója a készpénzmentes fizetés jövőjéről és lehetőségeiről tartott előadást. A Festipay a smart city területeket több szegmensen keresztül támogatja. A fesztiválok készpénzmentesítése mellett lehetővé teszi a kártyás és mobil alapú e- ticketing támogatását, a számlabefizetésekhez platformot nyújt POS terminálon, mobil applikáción és előrefizetős mérőkön keresztül, illetve intelligens városkártyákat is kibocsát.

Cserép Gergely, az MVM Net Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója az okos hálózatok kommunikációs csatornáit mutatta be prezentációjában. Az MVM Net LTE 450 MHz-es hálózata elsősorban kormányzati igények kielégítésére jött létre. Cserép Gergely elmondta, hogy a hálózat jelenleg 95%-os országos lefedettséggel rendelkezik, a kiépítés megtörtént, az alkalmazott technológia pedig időtálló. Az MVM Partner Zrt. innovációs fejlesztéseiről Pénzes László, az Energetikai Szolgáltatások Osztály osztályvezetője úgy fogalmazott, hogy tevékenységük mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek az energiatudatos működés elterjesztésére, ezért olyan addicionális szolgáltatásokat ajánlanak az fogyasztóik számára, amelyekkel garantálni tudják az energia felhasználásának racionalizálását,

illetve csökkentését. Az elektromos járműtöltési megoldások között megtalálhatók komplex
szolgáltatási csomagok, innovatív termékfejlesztések, illetve különböző okos megoldások is.

A kétnapos konferencia záróeseménye az Okos Jövő Innovációs Klaszter által szervezett Smart City Micro Solutions pályázat 2016 eredményhirdetése volt. A rengeteg beérkezett pályamunkából a szakmai zsűri a következő pályázókat díjazta:
1. Helyezett: IP Systems Kft. – Okos mobilos mérő-olvasó
2. Helyezett: Központi Okos Mérés Zrt. – Drónos automata közmű ellenőrzési és hibafelderítő
rendszer
3. Helyezett: Renergy Consulting Kft. – Meteorológiai adatszolgáltatás IoT alapon okosotthonok számára

Különdíj: Rubin Informatikai Zrt. – Mérünk, játszunk, élünk

Az első helyezett Mobile Meter applikáció a közműszolgáltatások terén a hagyományos óraleolvasás hibákkal és kellemetlenségekkel teli procedúrájára ad frappáns alternatívát. Az alkalmazás telepítése után a fogyasztó okostelefonját a mérőóra elé tartja, a képfelismerési algoritmusok pedig azonosítják, felolvassák, megjelenítik és a közműszolgáltatónak el is küldik a fogyasztás aktuális állását. „A Mobile Meter közel egy évnyi fejlesztő- és kutatómunka eredményeként jött létre, amelynek célja, hogy a közműszolgáltatók és a fogyasztók számára egyszerűbbé és olcsóbbá tegye a mérőállás bejelentését. Az alkalmazás ezzel 21. századi ügyfélszolgálati lehetőségeket hordoz magában.” – mondta Füzi Ákos, az IP Systems ügyvezető igazgatója.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!