Az etikus vállalati döntéseket kutatták magyar diákok Svájcban

Az etikus vállalati döntéseket kutatták magyar diákok Svájcban
2025. február 18. és 22. között, Svájcban, Murtenben, immár 14. alkalommal került megrendezésre a Swiss Talent Forum, amelynek témája „A munka jövője” volt. Az idei esemény 70 résztvevője 25 országból érkezett, Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Kertész Domokos, a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia 3. díjban részesült diákja képviselhette. Domokos a Budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumban érettségizett, jelenleg az Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója.

A Svájci Fiatalok a Tudományban Alapítvány által szervezett fórum célja, hogy a 18-23 éves korosztály tehetséges fiataljai megoszthassák egymással és szakemberekkel a gondolataikat, és emellett magas rangú tudományos, üzleti és politikai szakemberektől tanulhassanak.

Domokos csapatában 3 kontinensről és 5 országból származó fiatalok dolgoztak egy kihíváson, amely arra kereste a megoldást, hogy hogyan lehet fiatal vezetőket inspirálni etikus döntések meghozására a nagyvállalatokon belül. Domokos elmondása szerint a verseny egyik legfontosabb hozadéka, hogy csapatmunka közben megismerte a más kultúrákból érkező fiatalok gondolkodásmódját.

„A kihívás kimozdított a komfortzónámból, ami mindig fejlődési lehetőséggel kecsegtet, mivel elvont problémára kereste a megoldást. Jó volt látni a társaim enyémtől eltérő gondolkodásmódját, illetve a mentorok, segítők módszereit a csapat motiválására és összefogására. Öt nap alatt rengeteg új impulzus ért, amelyek segítenek motiváltan folytatni a pályafutásomat.” – emelte ki Domokos a versenyről szóló beszámolójában.

Domokos szakértők előadásából is tanulhatott, amelyeket nemzetközileg elismert specialisták tartottak. A konferencia végén a csapatok prezentálták is az ötleteiket, amelyeket nagyszámú hallgatóság kísért figyelemmel. Az eseményen több nemzetközi cég menedzsmentje is képviseltette magát. „A cégek vezetői nyitottak voltak az új ötleteinkre, és többükkel személyesen is beszélgettem, így a saját projektemről is gyűjthettem visszajelzést. A konferencia nyelvi gyakorlási lehetőséggel, módszertani fejlődéssel és érdekes emberek megismerésével segítette a fejlődésemet.”

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!