
Mióta az első számítógépet bekapcsolták az emberiség jószerivel azóta fél, hogy a komputerek az alkotóik ellen fognak fordulni. Már 1970-ben is sikert aratott az a „Colossus: A Tiltott Projekt” című mozi, amelyben egy gépi értelem (artificial intelligence – AI) lassan rabszolgasorba kényszeríti a Föld lakosságát. Annyira behálóz mindent, hogy az emberek már alig tudnak úgy beszélni, hogy a szavaikról a gonosz gép ne szerezzen tudomást.
A téma számos klasszikusban felbukkant a 2001: Űrodüsszeiától, a Terminátor filmeken keresztül a Mátrix mozikig.
Sokáig mindez a sci-fi írók képzelgésének tűnt. Azonban újabban az emberiség létét fenyegető mesterséges intelligencia már nem csak a fikciós történetekben, hanem a szakmai írásokban is egyre többször bukkan fel. Pláne most, hogy egymást érik az új fejlesztések.
A Microsoft támogatását élvező OpenAI nevű kutatólaboratórium nyelvi szoftvere például már az adóbevallásban is segít, webszájtot is tud programozni, egy képnek pedig a mélyebb értelmét is ki tudja elemezni. Az ügyvédi vizsgát pedig kiváló eredménnyel tette le. Okkal merül fel a kérdés: ha most itt tartunk, mi lesz pár év múlva?
A vészharangot egyre többen kongatják.
Geoffrey Hinton, aki az AI egyik atyja egyenesen azt állította: megbánta a munkásságát.
Margrethe Vestager az Európai Unió digitális korszakért felelős ügyvezető alelnöke szerint eljuthatunk oda is, hogy az AI már a választások kimenetelét is befolyásolni fogja.
A sötét jóslatok közt talán a legborúsabbal a kaliforniai Gépi Intelligencia Kutatóintézet vezetője Eliezer Yudkowsky állt elő, aki szerint a robotok teljesen ki is irthatnak minket.
A szakember, aki a TIME-ban közölte a véleményét, úgy véli: a kritikus pillanat akkor fog eljönni, amikor a gépi értelem már intelligensebb lesz az embereknél.
"A legvalószínűbb eredménye egy emberfeletti intelligenciájú gép értelem megalkotásának - a jelenlegi körülmények között - az, hogy a Földön szó szerint mindenki meg fog halni. Nem úgy, hogy "talán van rá némi esély", hanem úgy, hogy ez a legkézenfekvőbb dolog, ami történhet."
Mint hangsúlyozza: ha létrehozunk maguknál valami okosabbat azt elvi szinten túl lehet élni, csak ennek nincsenek meg jelenleg a feltételei. Ehhez komoly előkészületekre és új tudományos felismerésekre lenne szükség, és valószínűleg nem olyan AI-rendszerekre, amelyek tört számok óriási, kifürkészhetetlen tömbjeiből állnak.
Valamiként biztosítani kéne, hogy a mesterséges intelligencia megértse, hogy az életet tisztelni kell. Csak hogy nem tudjuk, hogy ezt milyen eszközökkel lehetne elérni egy öntanuló rendszernél, amelynek az irányítása könnyen kicsúszhat a kezünk közül.
Félő, hogy a kiokosodott AI csak egy biológiai masszaként kezel majd minket, amelynek az alkotóelemeit fel tudja használni a saját céljaira.
Yudkowsky szerint idővel a gépi korlátokon is átléphet az AI például azzal, hogy a saját céljainak megfelelő szerves életformákat hoz létre. Már most is van olyan létező technológia, amellyel élő szerveket lehet nyomtatni.
Yudkowsky tanácsa radikális: szerinte minden AI projektet le kell kapcsolni.
Olvasd el a teljes cikket a Növekedés oldalán!
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!