A csökkenésért elsősorban a kínai vállalatok a felelősek, amelyekre az év folyamán igen nagy hatással voltak a helyi piaci körülmények, illetve Európa, amelynek idén nem sikerült gazdasági növekedést produkálnia.
A PwC elemzés főbb megállapításai:
- Az USA még mindig az első helyen áll 54 vállalattal, a tavalyi 53-hoz képest. Vállalatainak piaci kapitalizációból való részesedése 57%-ról 62%-ra emelkedett (bruttó 314 milliárd dollár növekedés). Jelenleg a tíz legnagyobb vállalat között csak amerikai található.
- Európa további két vállalat kiesésével jelenleg 24 vállalattal rendelkezik a rangsorban. Hasonló mértékű csökkenés figyelhető meg a vállalatok piaci tőkeértékét tekintve is, miután az 21%-ról 19%-ra esett vissza (bruttó 428 milliárd dollár csökkenés).
- A Brexit-szavazás után az Egyesült Királyság őrzi harmadik helyét a rangsorban, de az elmúlt évben nyolccal csökkent vállalatainak száma.
- A Global Top 100-ban szereplő vállalatok teljes piaci tőkeértéke jelentős, 4%-os (668 milliárd dollár) csökkenést mutat, ami a válság utáni időszakban először fordul elő.
- Az Apple immár ötödik éve tartja magát az első helyen, de az Alphabet (ex-Google) egyre inkább felzárkózik.
- A technológiai szektor idén megelőzte a pénzügyi szektort.
„Globális hatókörének, pénzügyi erejének és innovációs képességének köszönhetően az Egyesült Államoknak sikerült megőriznie vezető pozícióját. Az is látható, hogy a nagyobb vállalatok az átlagnál ellenállóbbnak bizonyultak, leszámítva pár természeti erőforrásokkal foglalkozó céget, hiszen a bizonytalan piaci körülmények és növekedési kilátások ellenére 2016. március 31-ig 91 vállalat tartotta meg a tavalyi pozícióját, ami az előző évekhez képest stabil állapot” - mondta Polacsek Csaba, a PwC Magyarország pénzügyi és tranzakciós csoportjának vezető igazgatója.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!