Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az Év Informatikai Vezetője

Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az Év Informatikai Vezetője
A beadott pályamunkák, valamint a jelöltek meghallgatása alapján a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége tegnapi, hagyományosan augusztus végén tartott rendezvényén idén az OTP Bank IT-vezetőjének ítélte a legjobbnak járó Év Informatikai Vezetője díjat. A szakmai elismerést elnyerő Johancsik Tibor négy éve irányítja a meghatározó regionális bank informatikai divízióját.

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) célja a pályázat kiírásával az, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára, valamint díjjal ismerje el az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakmai vezetők munkáját. A díjat 2002 óta (korábban Év CIO-ja) ítéli oda a VISZ által felkért független szakmai bizottság, amelyre az informatikai vezetőket egyaránt jelölhetik szakmai szervezetek, cégek, valamint a zsűritagok is. A szakmai bizottság 2020-ban az Év Informatikai Vezetőjének Johancsik Tibor vezérigazgató-helyettest, az OTP Bank IT Divíziójának vezetőjét választotta.

Johancsik Tibor elismert IT-szakemberként negyedik éve irányítja a meghatározó regionális bank IT divízióját. A banki digitalizáció elkötelezett támogatója, vezetésével indult el az az informatikai transzformációs program, amelynek három fő célja az IT-rendszerek stabilitásának további erősítése, az új termékek és szolgáltatások mihamarabbi piacra juttatása és mindezek mellett az IT-költségek csökkentése a bankban. Az OTP Bank elmúlt években végrehajtott akvizíciói is számos feladatot róttak az IT-vezetésre, hiszen a rendszerek felmérése és integrációja, a csoportszintű feladatok ellátása különösen komoly szakértelmet igényel.

Nyerni csak együtt tudunk
„Azt gondolom, hogy egy szervezet sikeressége csak kis részben a jó vezetőkön múlik, sokkal inkább azon, hogy milyen kollégák támogatják őket a feladatok elvégzésében. Vallom, hogy egy megfelelően összeállított csapatban nem pusztán összeadódnak, hanem megsokszorozódnak az egyéni képességben, tudásban és kreativitásban rejlő erők. Vezetőként az a feladatom, hogy a csapatot létrehozzam, motiváljam, működtessem, összetartsam, irányt mutassak neki és minél inkább a kitűzött célok szolgálatába állítsam.” - Johancsik Tibor, Év Informatikai Vezetője pályázat

A vezérigazgató-helyettes irányítása alatt a bank informatikai területe is nagyrészben átállt az agilis módszertanon alapuló működésre, szorosan együtt dolgozva a bank üzleti és termékfejlesztésért felelős területeivel. Az eredmények rövid időn belül jelentkeztek, elég csak a CSOK zökkenőmentes bevezetésérése, az Apple pay hazai diadalmenetére vagy az azonnali fizetés sikeres elindítására gondolni. A munkamódszer sikeres átvételének köszönhetően egymást erősítő, hatékonyabb fejlesztési ciklusokat sikerült kialakítani, így az IT-terület a banki értékteremtés mozgatórugójává vált az OTP Bankban. Mindemellett pedig, a fejlesztéseken túl továbbra is alapvető, és a változékony környezetben még fokozottabb jelentőségű, a stabil, megbízható alapszolgáltatások biztosítása is.

Johancsik Tibor a mögötte álló csapat támogatásával bebizonyította, hogy magas szinten képes megfelelni az összetett elvárásoknak, munkájának köszönhetően az OTP Bankról alkotott kép a stabil, kiszámítható, tőkeerős kifejezéseken túl az innovatív jelzővel bővült.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!