Az Apple egy jó és egy rossz hírt jelentett be

Az Apple egy jó és egy rossz hírt jelentett be
A várnál jobb iPhone-eladásokkal zárta a tavalyi utolsó negyedév eladásait az Apple. A vállalat tett egy előrejelzést is az elkövetező hónapokra.

A vártnál jobban nőtt az iPhone-eladások száma az Apple-nél a tavalyi negyedik negyedévben a vállalat keddi New York-i tőzsdezárás után közzétett jelentése szerint. A cég egyúttal csalódást okozó bevételi előrejelzést jelentett be a mostani negyedévre.

Az Apple 78,29 millió iPhone készüléket értékesített a december végéig tartó három hónapban, az egy évvel korábbi 74,78 millióhoz képest. Szakértők kevésbé javuló adattal, 77,42 millió eladott készülékkel számoltak. Az Apple a folyó negyedévre 51,5 és 53,5 milliárd dollár közötti bevétellel számol, ami elmarad az elemzői várakozások átlagában szereplő 53,79 milliárd dollártól. A cég adózott eredménye a tavalyi utolsó negyedévben 17,89 milliárd dollár, részvényenként 3,36 dollár volt az egy évvel korábbi 18,36 milliárd dollár, részvényenként 3,28 dollár után. Az elemzői várakozásokban alacsonyabb, 3,21 dolláros részvényarányos eredmény szerepelt.

Az Apple negyedéves bevétele 3,3 százalékkal 78,35 milliárd dollárra emelkedett, felülmúlta a szakértői becslésekben szerepelt 77,25 milliárd dollárt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Apple, iphone