Az Apple csendben az egyik legbefolyásosabb vállalattá válik az okos-óra iparban

Az Apple csendben az egyik legbefolyásosabb vállalattá válik az okos-óra iparban
Annak ellenére, hogy az Apple nem jelentett be okos-óra terméket, a vállalat a második legnagyobb befolyású társaság az okos-óra iparban, közvetlenül a Samsung után.

A Samsung már kiadott egy csomó különböző okos-órát és a Google, amely harmadik az Appinions Smart Watch jelentésének ragsorában, szintén piacra dobott már különböző hardware termékeket. A piac mégis lélegzet visszafojtva várja, hogy az Apple mit tesz. Ennek ellenére csend van. Emlékezzünk, hogy az Apple az okos-órákra nagyjából azt mondta, hogy "no comment".

A Samsung, az Apple és a Google és más okos-óra cégek, mint a Motorola, az LG, az Acer, a Pebble, a Sony, az Intel és a Microsoft alkotják a top 10-et. A korai belépők, mint a Pebble, állítólag csökkenő befolyással rendelkeznek.

Talán még ennél is érdekesebb, hogy Tim Cookot a harmadik legbefolyásosabb vezetőnek sorolták az okos-órák világában a Nike CEO Mike Parker, illetve a Misfit Wearables vezérigazgatója, Sonny Vu mögött.

Ahogy már említettük, az Apple még nem jelentetett meg terméket a hordható eszközök világában, de ez nem jelenti az, hogy a cég nem tesz lépéseket ezen a téren. Az Apple felvett egy maroknyi orvosi szenzor szakértőt, valamint a Burberry kiskereskedelmi vezetőjét és a NIKE FuelBand designerét.

Vajon az Apple iWatch képes lesz-e a már megszokott magas standardhez felnőni? Vagy lesz egy újabb 300 dolláros hardware a fiókban?

A jelentésben felhasznált adatokat az okos-óra témában 25 000 releváns vélemény alapján állították össze 2014. február 10. és május 9. között. Forrás: Techcrunch

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!