Aszteroida Világnap: élő közvetítés a SES műholdjaival

Aszteroida Világnap: élő közvetítés a SES műholdjaival
Június 30-án az aszteroidák egy történelmi párbeszéd részei lehettek, amit világszerte követhettünk az űrről és az aszteroidák naprendszerben betöltött szerepéről szóló 24 órás közvetítésnek, az Asteroid Day LIVE-nak köszönhetően.

Tudósok szerint több mint egymillió potenciális aszteroida van az űrben, ami a Földnek ütközhet, ám ezeknek csupán alig egy százalékát tudjuk beazonosítani. A SES és partnerei Stephen Hawking közreműködésével azért készítették el 24 órás programjukat, hogy így közösen hívják fel a figyelmet a Föld sebezhetőségére.

Az Aszteroida Világnapot 2015 óta minden évben az 1908-as tunguszkai események évfordulóján, június 30-án rendezik meg. A Szibéria egy szórványosan lakott területén bekövetkezett robbanás közel 2 000 km2-nyi erdős területet tarolt le. A pusztítást nagy valószínűséggel egy becsapódó égitest okozta. Tavaly az ENSZ a világnapot edukációs világnappá nyilvánította, hogy felhívja a figyelmet az aszteroidák fontosságára. Mióta létezik az Aszteroida Világnap, azóta rengeteg országban számtalan program várja az érdeklődőket, akik bővíteni szeretnék tudásukat a témában.

Idén a programsorozatban részt vállalt az Európai és a Japán Űrügynökség (az ESA és a JAXA), valamint az amerikai NASA is, csakúgy, mint számos üzleti és médiapartner, például a Discovery Channel, aki egyedüli módon erre az alkalomra készített különkiadással készült. Ezek az különleges közvetítések több mint 700, az Aszteroida Világnaphoz kapcsolódó eseményt fedtek le 190 országban. Az Asteroid Day LIVE a hatórányi luxembourgi adáson és az ESA, a JAXA, valamint a NASA közreműködésével készülő élő közvetítések mellett több órányi nemzetközi műsorral is várja a nézőket, hogy egy globális párbeszédet alakítson ki a legfontosabb aszteroidákkal kapcsolatos küldetésekről, továbbá az új felfedezésekről a témában jártas tudósokkal és szakértőkkel, köztük Stephen Hawkinggal is.

Az Asteroid Day LIVE közvetítése volt az első 24 órás élő adás, amit a Luxembourgban található Broadcasting Centre Europe (BCE) az RTL City székházból sugároztak. Az esemény házigazdája a kiváló brit fizikus és szerző, a BBC kommentátora, Brian Cox professzor lesz, aki a stúdióban és világszerte neves űrhajósokkal, tudósokkal, technológusokkal, illetve kutatókkal beszélgetett a planetológia világából. A programokat a SES műholdas hálózata juttatta el számos helyi adón keresztül világszerte a háztartásokba, de az élő adást interneten keresztül, az Aszteroida Világnap honlapján is lehetett követni.

„A SES-nél a technológiát a fejlődés eszközének tekintjük, amivel akár életeket is menthetünk” – mondta Ruy Pinto, a SES technológiai igazgatóhelyettese. „Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehetünk egy olyan világméretű kampánynak, amik az aszteroidákról tanítanak, illetve az esetleges becsapódás kockázataira hívják fel a figyelmet, ami magában foglalja azt a problémát is, hogy a Föld forrásai egyszer kiapadhatnak. Éppen ezért környezetünk és bolygónk védelmének érdekében meg kell találnunk a lehető legjobb technológiai megoldásokat ezekre a problémákra is” – tette hozzá a szakember.

A SES a keleti 19,2-es orbitális pozícióban elhelyezkedő Astra 1L műholdon keresztül közvetítette a programokat, amik az Aszteroida Világnap weboldalán is követhetők voltak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!