A versenyképesség egyik legfontosabb kérdése, hogy sikeres lesz-e a magyar gazdaság digitális átalakítása, az Európában modellértékű Modern Vállalkozások Programja (MVP) ebben a folyamatban meghatározó szerepet tölt be - emelte ki Deutsch Tamás, a digitális jólét program miniszterelnöki biztosa szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A miniszterelnöki biztos hangsúlyozta: a Digitális Jólét Program a magyar gazdaság és oktatás digitális átalakítását egyaránt kiemelten kezeli. Kifejtette: a magyar gazdaság versenyképességének előfeltétele, hogy a meghatározó szektor, a kis- és középvállalkozások, illetve a munkavállalók megfelelő, átlagot meghaladó digitális kompetenciával rendelkezzenek.
Deutsch Tamás felidézte, hogy 2014-2020 között Magyarország számára mintegy 8 ezer milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre, ennek több mint 60 százalékát, mintegy 5 ezer milliárd forintot gazdaságfejlesztésre fordít, amiből a digitalizáció erősítésére is jut keret. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hangsúlyozta, a félidőben lévő Modern Vállalkozások Program tapasztalatai azt mutatják, hogy szükségük van a vállalkozásoknak a digitalizációjuk támogatására.
Az MKIK elnöke ismertette, hogy a programban eddig 5400 kis- és középvállalkozás regisztrált, 70 rendezvényt tartottak országszerte, 2500 céget átvilágítottak, 1500 vállalkozás kapta meg a digitálisan felkészült vállalkozás minősítését, amely cégek a későbbi informatikai pályázatokon további 5 százalék vissza nem térítendő támogatást kaphatnak az elérhető alaptámogatáson felül. Parragh László szerint a digitalizációt segítő programban részt vevő kis- és középvállalkozások hatékonyabban tudják ellátni munkájukat, és felhívta a figyelmet arra, hogy a programhoz csatlakozott szállítóktól jelentős kedvezményt kaphatnak a beszerzéseikhez. Az MKIK elnöke jelezte, hogy nemzetközi érdeklődés mutatkozik a kkv-k digitalizációját segítő program iránt, példaként említette, több külföldi vállalkozói érdekképviseleti szervezet kért információt.
Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára méltatta a program eredményeit, kiemelte, a tárca és a kamara együttműködésében megvalósuló, májusban indult projekt sikeres, és már most eljutott a két évre tervezett 3 ezer céghez. Az NFM államtitkára jelezte, további pályázatok várhatók a vállalkozások informatikai felkészítésére.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!