A tudatos kapcsolatépítéssel alapozhatod meg a vállalkozásod sikerét

A tudatos kapcsolatépítéssel alapozhatod meg a vállalkozásod sikerét
Egy vállalkozás indítása elsőre adminisztratív feladatnak tűnik: adószám igénylése, tevékenységi körök választása, keretszerződések szövegezése. Ám már ekkor, a legelején el kell kezdeni még valamit, ami megalapozza a jó működést, a későbbi sikert: ez a tudatos kapcsolatépítés. De mit is jelent a tudatos kapcsolatépítés s miért is van rá szükség?

Sok kezdő vállalkozó tapasztalja, hogy hiába a csúcstermék, a színvonalas szolgáltatás, nehezen jut el a komoly érdeklődőkhöz. Sokan úgy érzik, mintha légüres térben mozognának, ráadásul nem is nagyon tudják kivel megbeszélni ezeket a nehézségeket, mert a közvetlen környezetükben a legtöbben alkalmazottként dolgoznak. Ezek a tapasztalatok egyrészt abból az élethelyzetből erednek, amiben jelenleg vannak – induló vállalkozás –, másrészt abból is, hogy egyelőre nem vagy alig fektettek hangsúlyt arra, hogy megismerjenek olyan embereket, akik ugyanazt az utat járják, amit ők, és esetleg előrébb tartanak rajta.

A sikerhez szövetségesek kellenek
Egy vállalkozás indítása elsőre adminisztratív feladatnak tűnik: adószám igénylése, tevékenységi körök választása, keretszerződések szövegezése. Ám már ekkor, a legelején el kell kezdeni még valamit, ami megalapozza a jó működést, a későbbi sikert: ez a tudatos kapcsolatépítés. A nagybetűs életben egyébként sem úgy mennek a dolgok, mint anno az iskolában, ahol a jó jegyekért cserébe automatikusan jártak a jó lehetőségek, a tanári elismerés. Egy alkalmazottnak is külön erőfeszítéseket kell tennie azért, némi diplomáciai érzékkel fűszerezve, hogy felhívja magára felettesei figyelmét, hogy őt tartsák alkalmasnak egy adott pozícióra – egy vállalkozónak pedig, aki számára nem adott a kollégák állandó csapata, az alapoktól kell felépítenie a kapcsolati hálóját.

Tudatos kapcsolatépítés alatt azt értem, hogy vállalkozóként tudatosan alakítjuk, milyen közegben vagyunk nap mint nap, milyen emberekkel töltjük az időnket – keressük a hozzánk hasonló érdeklődési körű, hasonló célokért dolgozó emberek társaságát. Az ilyen emberek:

  • inspirálnak, új ötleteket adnak;

  • saját tapasztalataik alapján visszajelzést nyújthatnak, ha elakadtunk; 

  • továbbá a vállalkozásunk szempontjából is lehet szerepük: ajánlhatnak minket egy ügyfélnek, esetleg közös projektbe kezdhetünk velük, vagy kiszervezhetünk nekik egy-egy részfeladatot.

Természetesen ez kölcsönösen működik – mi is ilyesmiket hozhatunk az ő életükbe. A kapcsolatépítés nyomán nemcsak kapcsolati hálónk lesz, hanem szövetségi hálónk is. Bármiről is szóljon a vállalkozásunk, akkor jutunk el vele sok emberhez, ha vannak szövetségeseink, akik hírét viszik.

Nem arról van szó, hogy nagy erőkkel igyekszünk bekerülni a „megfelelő körökbe”, ahol érdemek híján is különféle előnyökhöz juthatunk. Ehelyett arról, hogy nyitott, érdeklődő hozzáállással fordulunk az emberek felé, és szívesen adunk nekik egy jó löketet, ahogy ezt mi is örömmel fogadjuk tőlük.

Az egyéni vállalkozók csapdája
Ahogy a magányos farkasok túlélési esélyei sem valami fényesek a falkában élőkéhez képest, úgy az egyéni vállalkozók számára is szinte létkérdés, hogy már a kezdetektől bővítsék ismeretségi körüket. Akár visszajelzésre van szükségük egy új vállalkozási ötlethez, akár az ügyfélkörüket bővítenék, akár delegálnának egy teendőt alvállalkozónak, nagyon kellemetlen, ha nincs kihez fordulni, pedig a körmükre ég a dolog, és hirtelenjében nem sikerül megtalálni ehhez a megfelelő embert. Ezek a helyzetek előbb-utóbb elkövetkeznek, jobb hát rájuk felkészülni. Az egyéni vállalkozók csapdája, hogy sokan közülük úgy vélik, mindent egymaguknak kell intézniük, holott a közösségben, közösséggel jut előre az ember. Azt, aki egyedül dolgozik, jobban fenyegeti a magány, mint azt, aki csapatban – így az is, hogy egy borúsabb napon belesüllyed a kétségbeesésbe vagy az esetleges rossz kilátások miatti aggodalomba. Míg ha ilyenkor van kit felhívni, az visszabillenthet az optimizmus és a belső erő felé. Az ismeretségi kör – ha a lehetőségekre nyitott, proaktív emberekből áll – a lelki egyensúly záloga is.

Oké, de hol kezdjem?
A tudatos kapcsolatépítés könnyen megy, ha már rutint szereztünk benne. Ebben is a gyakorlat teszi a mestert, és a legfontosabb megtenni az első lépést, aztán úgyis ráérzünk az ízére. Tapasztalatból mondom, nagyon rá lehet kapni arra, hogy új embereket ismerjünk meg – ahány ember, annyiféle világlátás, mindig jön valami új, és ezt nem lehet megunni. Rengeteg helyszín és platform van, ahol új embereket lehet megismerni:

  • Közösségi irodák – sok vállalkozó, helyfüggetlen szakember jár ide, néhány fős cégek is bérelnek itt helyiséget, a kávéfőző körül pedig jó lehetőség van egy kis beszélgetésre.

  • Szakmai és üzleti rendezvények, konferenciák – itt szinte biztos, hogy az érdeklődési körünknek megfelelő emberekbe botlunk, ráadásul az új trendekről is értesülhetünk.

  • Tematikus Facebook-csoportok – a balkonkertészektől kezdve a digitális nomádokig mindenféle Facebook-csoport létezik. Érdemes kiválasztani az érdeklődési körünknek megfelelőt, és aktívan részt venni benne posztokkal, kommentekkel. Itt is „találkozhatunk” olyan emberekkel, akikkel egy idő után személyesen is megiszunk egy kávét, és személyes ismerős válik belőlük.

Az ismerősi kör kialakítása nem jelent nagy kihívást, ha egyszer belejövünk. Feltehetjük a népszerű kapcsolatépítő kérdéseket, például hogy a másik mivel foglalkozik, mi érdekli mostanában, vagy mik a tervei a jövőre – de kitalálhatunk egyéni, ránk jellemző nyitókérdéseket is a beszélgetésekhez. Ki tudja, talán az új kapcsolatok keresése válik az új hobbinkká.

A cikk szerzője Dallos Zoltán vállalkozó és mentor, az Alkalmazottból Vállalkozó c. könyv szerzője, az Üzlet és Utazás estek szervezője.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Dallos Zoltán

Dallos Zoltán 2016 óta vállalkozó, a DLX MEDIA marketingügynökség alapítója, kommunikáció és márkaépítés szakértő. Korábban 10 éven át banki és energetikai szektorban dolgozott középvezetőként. 2018 …