Az idei CES-en, mely a fogyasztói elektronikai piac legnagyobb kiállítása, az elmúlt évekhez képest jóval nagyobb hangsúlyt kaptak az autóipari innovációk. Az NNG szakértői szerint ez is jól mutatja, hogy az előttünk álló év meghatározó lesz az autóiparban, hiszen a „jövő technológiája” már az autónk részévé válik.
A piacon tapasztalható legjelentősebb trend természetesen az önvezető autók térhódításához köthető, de fontos szerepet kapnak az autóban internetes kapcsolattal elérhető új, izgalmas funkciók is. Jó példa ezekre a valós idejű forgalmi információk megjelenítése, vagy azon alkalmazások beépítése, amik a multimédia rendszereket hozzák közelebb a zsebünkben lapuló kütyük világához, azonban kifejezetten autókra, autós használatra tervezve.
Az USA élen jár az ilyen innovációkban, az NNG autóipari elemzése szerint az amerikai régióban több mint kétszer annyi – szám szerint 17 millió – internetkapcsolattal rendelkező új autót értékesítenek majd 2017-ben a gyártók, mint Európában. Ez hatalmas lehetőséget jelent a szoftveres beszállítóknak, mivel az autóba kerülő digitális élmény kialakítása jellemzően mind olyan specifikus szoftverfejlesztői szakértelmet, megközelítést, és kapacitásokat igényel, melyek az autógyáraknál egyelőre még nem, vagy csak részben elérhetőek. Egyre több példát látni arra, hogy a gyártók kívülről szerzik be ezeket, és az innovációban növekvő szerepet kapnak a beszállítók.
„Az autós reklámokat nézve feltűnhet, milyen sok szó esik a sofőrök és utasaik digitális élményről is, ami jó példája annak, hogy a szoftveres megoldások egyre fontosabb megkülönböztető szerepet kapnak egy autó kiválasztásánál” - mondta el Szelei Péter, az NNG üzletfejlesztési menedzsere. „Azt tapasztaljuk, hogy ennek a digitális élménynek a kialakításában az autógyárak egyre nyitottabbak arra, hogy az NNG-hez hasonló szoftverbeszállító cégekkel közösen álmodják ezt meg. Ez nemcsak üzletileg jelent hatalmas lehetőséget, de elképesztően izgalmas kihívás is a kollégáink számára”.
Azt, hogy mekkora potenciál rejlik az autóipari szoftverek piacán, jól szemlélteti, hogy olyan cégek, mint a Microsoft vagy a Google is egyre több megoldást kínál ezen a területen. „Az autóba épített digitális megoldások fajtáján és használati módjai körül rendkívül sok, még nyitott kérdés van, melyeknek megválaszolása jelenleg is zajlik. Az NNG is dolgozik a megoldásokon, például most vannak kialakulóban azok a szabványok, technológiák is, melyeket várhatóan a következő években a gyártók használni fognak, így aktív szerepünk van az iparág jövőjének formálásában”- tette hozzá Szelei Péter.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!