A sofőr játékossá válik a Teslákban egy újításnak hála

A sofőr játékossá válik a Teslákban egy újításnak hála
Szórakoztató újítást jelentett be Elon Musk a Teslákhoz, melyek vezetőoldali üléséből játékos irányítófülke válik majd. A kormányra és a pedálokra nagy szükség lesz.

Autós játékokat is lehet majd játszani a Teslák érintőképernyőjén, akár a kormány és a pedálok segítségével is – derül ki a Vice cikkéből, melyet a HVG szemlézett. Elon Musk a kaliforniai E3 videojátékos konferencián mutatta be, hogy több, mobilon és tableten népszerű játékot – mint például a Cuphead vagy a Beach Buggy Racing – is ki lehet majd próbálni a műszerfalat helyettesítő óriás kijelzőn.

Irányítás a kormánnyal és a pedálokkal

A játékok kontrollerrel, illetve a kormány és a pedálok segítségével lesznek irányíthatók, ahogy ez az alábbi felvételen is látszik. Musk világossá tette, hogy egyelőre csak a fékpedálra van megoldásuk, hiszen az álló helyzetben játszható játékok hamar rossz véget érhetnek, ha a gázra lépünk.

Egyelőre nem tudni, mikortól lesznek elérhető az új tartalmak.

Nemcsak szoftveres téren újított mostanság a Tesla: mint a portál korábban megírta, hamarosan megújulnak a 2012-ben kiadott Model S és a 2015-ben megjelent Model X-ek is. A gyártó pletykák szerint a közeljövőben felfrissíti a kocsik külsejét és növeli az akkumulátorok hatótávolságát.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Tesla, Elon Musk, játék