A nyugdíjazásra ítélt Paint megmenekült

A nyugdíjazásra ítélt Paint megmenekült
2017 óta tudott volt, hogy a Microsoft ki akarja venni a Windows-ból az ősrégi képszerkesztőt, a Paintet. A cég minden bizonnyal a népszerűsége miatt mégis megtartja a programot.

Rossz hírt kaptak két évvel ezelőtt a Windowsban a kezdetek óta jelenlévő Paint (eredetileg Paintbrush) program rajongói, a 2017 októberében megjelent Windows 10 Fall Creators Update-tel lélegeztetőgépre került az ikonikus alkalmazás. Azóta a Microsoft nem végzett rajta semmilyen funkcionális fejlesztést, és azt állította, hogy idővel ki fogja venni a Windows 10-ből, bár a Microsoft Áruházon keresztül telepíthetik majd azok, akik ragaszkodnak hozzá.

Már nem elavult a Paint

Most ismeretlen okból a Microsoft meggondolta magát, a Windows 10 May 2019 Update-től kezdődően a Paint kikerült a hivatalosan elavultnak nyilvánított programok köréből, írja az Origo. Brandon LeBlanc termékmenedzser közhírré tette, hogy a belátható jövőben már nincs tervbe véve a program Windowsból való eltávolítása.

Emellett kiszedték a Paint eszköztárának a jobb széléről a „Termékriasztás" gombot is, ami az alkalmazás jövőbeli nyugdíjazására próbálta figyelmeztetni a használóit.

A Paint 3D-t annyira nem szerették

A Paint megmenekülése mögött feltehetően a relatív népszerűsége áll, hiszen a 2017 áprilisában elérhetővé vált Windows 10 Creators Update frissítésben leváltotta a Paint 3D. Vagy legalábbis a Microsoftnak ez volt a célja vele, de ezek szerint jóval több funkciót kínáló utódja annyira nem nyerte el a felhasználók tetszését, maradtak a régi programnál.

Persze ez csak spekuláció, de más oka nem igazán lehet a mostani hátraarcnak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!