A mobilé a jövő, a Google pedig ott akar lenni

A mobilé a jövő, a Google pedig ott akar lenni
A globális keresések felét már a mobile-first index szerint szolgálja ki a Google.

A globális keresések felét már a mobile-first index szerint szolgálja ki a Google – jelentette be a kereső tulajdonosa decemberben. A Google tavaly nyáron kezdett átállni az asztaliról az elsődleges mobilos indexelésre, ami azért fontos az amerikai online óriásnak, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján az okostelefonról indított keresések száma már meghaladta a számítógépről bonyolítottakat. Vagyis a jövő mobil, a Google pedig ott akar lenni.

A hír főként azoknak a webáruházaknak lehet megrázó, akik oldalaikon különálló mobilos és asztali online felületet működtetnek, optimalizációjuk homlokterében pedig a számítógépes verzió állt eddig. Hiszen a bejelentés nem jelent mást, minthogy a potenciális látogatók találati listájukban az esetek több mint felében mobiloptimalizált oldalakat látnak, tekintet nélkül arra, hogy számítógépről keresnek-e, illetve hogy a webmesterek mennyire jól SEO-ztuk az asztali verzióikat.

A Google korábban ígéretet tett arra, hogy a Search Console szolgáltatáson keresztül emailben értesít minden regisztrált felhasználót, akinek a honlapja átkerül a mobilos indexelés kategóriájába (újabb ok arra, hogy használjuk a Console-t, ha még eddig nem tettük), de az értesítések kiküldésével a saját bevallásuk szerint is késnek. Legjobb, ha saját magunk ellenőrizzük, nem került-e át a webáruházunk: ezt egyszerűen megtehetjük a szolgáltatásban. Ahogy az alábbi, Console-ból kifotózott képen látható, ezt az oldalt a Googlebot smartphone sikeresen indexelte december 20-án, vagyis a kereső a mobile-first kategóriába sorolta a honlapot. A kosaretek.hu cikk itt folytatódik!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: google