A kisgyerekes anyák töltik a legtöbb időt az okostelefonokon

A kisgyerekes anyák töltik a legtöbb időt az okostelefonokon
A Baby Center felmérései szerint az elmúlt évben 34 százalékkal emelkedett azoknak az egyesült államokbeli anyáknak a száma, akik okostelefont használnak. A válaszadók 46 százaléka azt mondja, hogy úgy érzi rabja az okostelefonjának.

A felmérésből az is kiderült, hogy az anyák 11,4 százalékkal gyakrabban használják az okostelefonjukat, mint az 18-69 év között felnőttek. A kisgyerekes anyák a legaddiktívabb userek, ők havonta akár 37,5 órát is tölthetnek internet böngészéssel, appok letöltésével. Azoknál az anyáknál, akiknek 5 év feletti gyerekük van ez  fokozatosan csökken, a 6-12 év közötti gyerekek esetén ez 25,5 óra, 13-17 éves gyerekek pedig 24,4 óra.

Az anyák azt nyilatkozták, hogy az okostelefon egyfajta „mentőöv” számukra, amely számos szerepet tölt be életükben. Személyi asszisztens, amely segíti őket, a napi feladatok elvégzésében, az idejük beosztásában és ezen keresztül a bevásárlásaik nagy részét is. Azaz eszköz amelyen keresztül leggyorsabban információhoz juthatnak, ha valamilyen kérdésük, problémájuk van az új feladataikkal, szerepükkel kapcsolatban. Egyfajta szociális csatorna, amelynek a segítségével tarthatják a kapcsolatot a barátaikkal, akikkel sokkal kevesebbet tudnak találkozni, valamint „vészkijárat”, hogy időnként elmeneküljenek  rájuk nehezedő nyomás alól. Arányait tekintve a kikapcsolódás (39 százalék), társadalmi élet(23 százalék), és vásárlás 12(százalék) szerepelnek az első helyen.

Meglepő módon azonban az, hogy az anyák ennyit használják az okostelefonjukat nem jelenti azt, hogy ezt a gyerekeiknek is megengednék. Egyharmaduk azt nyilatkozta, hogy soha vagy csak nagyon ritkán engedik, hogy az eszköz a gyerekük kezébe kerüljön, míg maguk akár napi 20 alkalommal is megteszik ezt. Mindössze 19 százalékuk nyilatkozta azt, hogy naponta néhány alkalommal engedik a gyerekeiknek az oksotelefon használatot.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!