Növekvő nyílt piac, csökkenő deal arány
A 2020-as év során egyértelművé vált, hogy ha a vásárlói oldal gyors és drasztikus költéscsökkentésre határozza el magát, akkor visszafogja vagy leállítja a privát megállapodásait. Szerencsére a tavalyi év során néhány kisebb visszaesést leszámítva nem beszélhetünk jelentősebb és tartós negatív kilengésekről, azonban a növekvő nyílt piaci inventory és a telco szektor visszafogottabb dealezésének hatására a dealek 4 %-al kevesebb bevételt hoztak mint egy évvel korábban.
A nyílt piaci bevételek ezzel szemben fordított utat jártak be, közel 25%-os növekedést könyvelhettünk el. További bizakodásra adhat okot, hogy a HOPPex-en belül elérhetővé váló és egyre nagyobb körben használt új SSP-k megjelenése pozitív hatással bírt az open inventory-ra.
A 300x250 és a mobil az élen
A méretek terén a 300x250 továbbra is toronymagasan az első helyet foglalja el, a 336x280 feljött a második helyre, a harmadik helyre viszont a 300x600 került, megelőzve a korábban már a feljebb is jutó 640x360-at. Az év során a half page és a roadblock között történtek pozícióváltások, azonban általánosan kijelenthető, hogy a nagyobb formátumok paid impression mennyisége csökkent az előző évhez viszonyítva. Ez a dealek mérséklődésével (ezen formátumok jellemzően hozzáadott értékkel bírnak a dealek terén) és a felhasználók mobil felé tolódásával magyarázható.
Az eszközöket vizsgálva a mobil felületek továbbra is fölényben vannak az desktop-al szemben (54-46%) arányuk némileg növekedett az előző évhez képest.
Élen a távközlés
A szektorok szerinti toplista nem változott 2020-hoz képest, a dobogós helyezettek azonban közelebb kerültek a távközlés kategóriájához. Teljes piaci szinten a távközlés, öltözködés és kiegészítők, kereskedelem, közlekedési eszközök, ill. lakberendezés és lakásfelszerelés szektor költi a legtöbbet.
Vezetnek a telkó és eker cégek
A programmatic piac legnagyobb hirdetői ugyan még mindig a telekommunikációs cégek és e-kereskedelmi szereplők, azonban mind a távközlés mind a kereskedelmi szektor esetében visszafogott csökkenés figyelhető meg. Ezzel szemben a kisebb szektorok terén erősödés tapasztalható. A gyógyászat továbbra is a válság egyik nyertesének tekinthető, az idei évben is jelentősebb növekedés volt látható a szektorban.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!