A digitalizáció még inkább belemászik az életünkbe

A digitalizáció még inkább belemászik az életünkbe
Többek között az információs technológia további demokratizálódásáról is szólhat az idei esztendő.

Mindennapjainkat, a munkavégzést, az üzleti életet egyre gyorsuló tempóban alakítja át az információs technológia fejlődése. Ilyen helyzetben nehéz megjósolni, mi vár ránk pár év múlva - írja az Invitech Solutions blogja. Ennek ellenére egy olyan megoldásszállítónak, mint az Invitech Solutions, ki kell választania azokat a legfontosabb trendeket, amelyek várhatóan alapvetők, kritikusak lesznek ügyfelei számára, hogy őket segítő cégként ezekre építse szolgáltatásait. Éppen ezért, ha valaki azt kérdezi tőlünk, milyen lesz az előttünk álló év, mi azzal demonstráljuk az elképzeléseinket, hogy megmutatjuk, mi mindenre készültünk fel, és mit értünk el tavaly.

Nagyvállalati színvonal kisvállalkozásoknak is
Napjaink egyik jól látható és egyre erősödő trendje, hogy a jelentős fejlesztéssel járó, elsősorban multinacionális cégeknek készülő szolgáltatások belátható időn belül a kisebb társaságok számára is elérhetővé válnak. Arra számítunk, hogy 2018 az információs technológia további demokratizálódásáról szól majd – sőt, a folyamat gyorsulni fog.

Az Invitech Solutions éppen ezért hozott létre egy olyan egységes értékesítési és ügyfélkiszolgálási szervezetet, amely egyaránt magában foglalja a nagyvállalati és kormányzati szektort, továbbá a középvállalati, illetve kisvállalkozói szegmenst is.

A védelemhez nagy csapat és sok tapasztalat kell
A gyorsan szaporodó biztonsági kockázatok, támadások, incidensek miatt egy-egy cég saját IT csapata egyre kevésbé tudja önerőből megoldani informatikai rendszereinek teljes körű védelmét. Ezért például a 24 órás felügyeletet, az adatforgalom figyelését, a potenciális támadások detektálását és elhárítását érdemes kiszervezni. Főleg a hamarosan élesbe váltó GDPR irányelvek tükrében, amely alapján egy be nem jelentett adatlopás akár meg is kétszerezheti a bírságot. Minderre és még sok minden másra is alkalmas Intelligens Biztonsági Szolgáltatások elnevezésű csomagunk, melynek elemeit teljes körűen vagy részlegesen is igénybe lehet venni, a sérülékenység vizsgálattól kezdve az eszközök biztonsági menedzsmentjén át a végpontvédelemig.

A következő forradalom a „dolgok internete” lesz
Miért is kellene rendszeresen időt pazarolni a mérőórák leolvasására és az óraállás bejelentésére, ha ezt a feladatot az eszközök akár saját maguk is el tudnák végezni? Az internetre kapcsolódó, adatgyűjtésre és továbbításra, illetve egymás közötti kommunikációra alkalmas okos berendezések az élet számtalan területén radikálisan változást hoznak majd, a mezőgazdaságtól kezdve a közlekedésen át a nagyvárosok működéséig. Mi már most több IoT (Internet of Things) szolgáltatást nyújtunk: végponti eszközöket és szenzorokat, adatátviteli technológiákat, továbbá megoldásokat adattárolásra és elemzésre, illetve a rendszer biztonságának megőrzésére. A teljes cikk itt érhető el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!