Hozzád is megérkezhet a szupergyors mobilinternet

Hozzád is megérkezhet a szupergyors mobilinternet
A Telekom megkezdte a kistelepülések 4G technológiával való lefedését, egy éven belül több mint 2600 db hatezer főnél kisebb lélekszámú településre is eljut a szupergyors mobilinternet.

A Telekom dinamikus hálózatfejlesztésének részeként megkezdte a kistelepülések 4G technológiával való lefedését, így egy éven belül olyan területekre is eljut a jelenleg 97,6 százalékos kültéri, lakossági lefedettséget biztosító szupergyors mobilinternet, ahol eddig nem volt elérhető a 4G mobilinternet technológia. A frekvenciatenderben vállalt kötelezettségeivel összhangban a Telekom 2017 novemberig közel az összes 1000-6000 fős településen és az 1774, 1000-nél kisebb lélekszámú településből több, mint 1500-ban elindítja 4G szolgáltatását a 800 MHz frekvenciasáv felhasználásával.

Fejlesztik a 4G+ mobilinternet hálózatot is

Emellett a vállalat folyamatosan fejleszti 300 Mbps 4G+ mobilinternet hálózatát is, ma már több mint 40 hazai településen elérhető ez a sebesség. A júniusban bejelentett fejlesztések óta a 4G+ technológiával lefedett települések sora a budapesti agglomerációban 15 településsel, valamint 5 Hajdú-Bihar megyei településsel bővült. (A lefedettségi térkép megtekinthető itt.) A jövő technológiai fejlesztéseinek előhírnökeként a Telekom november 4-én Gödöllőn felkapcsolta a 450 Mbps sebességű 4G+ mobilinternet szolgáltatást. Jelenleg Magyarországon ez a leggyorsabb 4G hálózaton megvalósuló mobil adatszolgáltatás, amelyet egyelőre a gödöllői lakosok élvezhetnek, és próbálhatnak ki megfelelő készülék birtokában, de a vállalat tervei szerint a későbbiekben például kiemelt rendezvényeken és eseményeken teszi majd elérhetővé ezt a megoldást.

A dolgok internete megkerülhetetlen

„Folyamatos fejlesztéseinkkel, köztük a most bejelentett, több sebességen megvalósuló 4G fejlesztéseinkkel, olyan technológiát adunk ügyfeleink kezébe, amely jövőt álló, biztos hátteret nyújt számukra ahhoz, hogy magabiztosan kapcsolódjanak a digitális világhoz. 4G hálózatunk egy éven belül az egészen kis települések lakói számára is elhozza a szupergyors mobilinternetezés lehetőségét, másfelől a ma Gödöllőn bekapcsolt 450 Mbps csúcssebességgel a már nem is túl messzi jövő felé nézünk, ahol  az IoT („dolgok internete”) alkalmazások és megoldások széles körű elterjedésével és a jelenleginél még gyorsabb mobilinternet technológiák (5G) megjelenésével számolunk” – mondta el Walter Goldenits, a Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese.

A 4G+ technológia által lefedett területeken az ügyfelek az eddigiekhez képest akár két-háromszoros adatsebességet is tapasztalhatnak az erre alkalmas eszközök és díjcsomagok használatával. Még a nagyobb adatigényű tevékenységek során is, mint például videotartalom fel- illetve letöltés, zene letöltés vagy applikációk használata, az ügyfelek nagyobb sebességet és jobb felhasználói élményt érhetnek el akár csúcsidőben vagy tömegrendezvényeken, például stadionokban és fesztiválokon is.

A Telekom kínálatában a nagy gyártók Cat9 jelű csúcskészülékei már képesek a 450 Mbps sebesség vételére, míg a 300 Mbps képes okostelefonokból már jóval nagyobb kínálattal, több mint 30 féle készülékkel várják az ügyfeleket. Megfelelő eszköz birtokában a szolgáltató 300 Mbps sebességű díjcsomagjaival tudják kihasználni a 4G+ szolgáltatás előnyeit a fejlesztésben érintett lakosok. A Telekom 4G hálózatának országos lakossági kültéri lefedettsége, amely jelenleg 97,6 százalékos, a dinamikus hálózatfejlesztések eredményeképpen év végére eléri a 98%-t, a beltéri lefedettség pedig 87%-ra emelkedik.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Telekom, internet