A PROGmasters 4 csapata is döntőbe jutott az idei Loxon Java Challenge-en

A PROGmasters 4 csapata is döntőbe jutott az idei Loxon Java Challenge-en
2019-ben hatodszor rendezték meg a Loxon Java Challenge programozóversenyt, amelyben idén is a legnevesebb magyar egyetemek hallgatói, továbbá hazai szoftverfejlesztő bootcampek csapatai, valamint tapasztalt informatikusok mérték össze programozói tudásukat a gyakorlatban. Az összesen három fordulóból álló bajnokság háromfős csapatainak Java programozási feladatokat kellett teljesíteniük, a programnyelv parancsainak ismerete mellett azonban a résztvevők probléma-megoldási készségét is felmérte a verseny.

A Loxon Java Challenge-en idén 87 csapat indult. A háromfordulós bajnokságban a csapatoknak többek között egy területfoglalós játékban kellett összemérniük a tudásukat, amelynek az volt a célja, hogy a rendelkezésre álló memóriából területet foglaljanak több, párhuzamosan futó applikáció ellen. A rangos versenyen induló csapatok közül 20 jutott be az utolsó, harmadik fordulóba: az élő döntőbe neves hazai egyetemek hallgatói, illetve tapasztalt szakemberek mellett, a junior szoftverfejlesztők és –tesztelők képzésével foglalkozó PROGmasters négy csapata került be.

„Munkáltatói partnereink visszajelzéseiből eddig is tudtuk, hogy végzettjeink felveszik a versenyt a diplomás programozókkal, ám a tavalyi után a Loxon Java Challenge 2019 is egy újabb komoly szakmai elismerés számunkra, hiszen 4 csapatunk is döntőbe került. A Noobs az 5., a Csipet-csapat a 11., a C-Push a 14., míg a smartBees a 18. helyen végzett. Ez különösen nagy eredmény annak fényében, hogy a legjobb húsz csapat között mi vagyunk az egyetlen coding bootcamp, ráadásul a négy döntős csapatunk közül háromban még jelenleg aktív hallgatóink indultak” - mondja Filep Szabolcs, a PROGmasters társalapítója és vezetője.

A PROGmasters egy 5 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó budapesti programozóiskola, amely állásgaranciát kínál végzett hallgatói számára, akik így havi bruttó 350 és 460 ezer forint közötti kezdő fizetésért tudnak elhelyezkedni junior szoftverfejlesztőként. A PROGmasters tanfolyamain az elmúlt 3 évben közel 150 diák végzett, s az iskola 98 százalékuk számára talált junior programozói munkát.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: IT, informatika