A NASA extra bevételt remél az űrbéli filmforgatásokból

A NASA extra bevételt remél az űrbéli filmforgatásokból
Beindul az űrturizmus a Nemzetközi Űrállomásra. És nem is sokára, hiszen már jövőre felmehetnek az első csoportok, amitől a NASA extra bevételt remél. Főleg azért, mert a filmforgatás is elkezdődhet odafent.

Járt már egy-egy milliárdos az űrben, vagyis az űrturizmusnak van némi múltja, de a jövője azért nagyobb, írja a Promotions. És ha már itt van a Nemzetközi Űrállomás, a NASA úgy gondolja, hogy akár ki is lehetne jobban használni, már 2020-tól is.

59 milliós jegy

A szervezet tervei szerint rövidesen megindulhatnak az űrturisták a Nemzetközi Űrállomáshoz. Már jövőre útnak indulhat az első csoport, fejenként 59 millió dollárért.

A National Geographic híre szerint egyelőre csak amerikai állampolgárok jelentkezhetnek, kereskedelmi, a SpaceX és a Boeing által üzemeltetett űrhajókkal szállítanák őket.

Kísérletek, forgatás

Legfeljebb 30 napot lehetnek a helyszínen, éjszakánként 35 ezer dollárért. Az NASA úgy gondolja, az űrállomáson magánkísérleteket is végezhetnének, sőt jeleneteket is forgathatnának űrben játszódó filmekhez, így rendkívüli bevételekhez jutnának. Évente két járat indul egyelőre, aztán lehet több is, ha beválik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!