A Google főnökei ha sírnak is, örömükben teszik

A Google főnökei ha sírnak is, örömükben teszik
A Google 27,8 milliárd dolláros bevételt jelentett be a negyedévben, ami 24 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest.

Kilőttek a részvényárak az Alphabet, azaz a Google anyacégének szeptemberrel záruló harmadéves pénzügyi negyedéves jelentésének megjelenését követően, amely azt mutatja, hogy a vállalat továbbra is fényes eredményeket tud felmutatni - írja a hwsw.hu. A bejelentés utáni órákban ennek megfelelően 4 százalékkal emelkedett a részvények tőzsdei ára. A Google 27,8 milliárd dolláros bevételt jelentett be a negyedévben, ami 24 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest, és félmilliárddal magasabb az elemzői előrejelzésnél. A nettó profit pedig meghaladja a 6,7 milliárd dollárt, ami jelentősen több a tavaly 5 milliárd dollár körüli összegnél.

A bevétel emelkedés minden földrajzi régióban hasonlóan magas, 20-30 százalék körüli. A legnagyobb bevétel természetesen az Egyesült Államokból származik, 21 százalékos növekedéssel 12,9 milliárd dollárt tud felmutatni, de az Európát, Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló (EMEA) régió is 23 százalékkal 9,1 milliárd dollárt jelentett a vállalatnak ebben a negyedévben. Az ázsiai-csendes-óceáni régió 4,2 milliárd, Amerika "többi része" pedig 1,5 millió dollárt hozott be az Alphabetnek, ezeknek növekedése 30 százalék körüli. A teljes cikk itt olvasható.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: google