A Games for Business-nek még mindig magyaráznia kell a játékosítást?

A Games for Business-nek még mindig magyaráznia kell a játékosítást?
A pécsi gamifikációs cég továbbra is sorra zsebeli be a díjakat, miközben a játékosítás körüli tévhitek eloszlatásáért küzd, no és nem mellesleg még nagyobb sikerekre készül osztrák segítséggel.

Nem egészen negyedéve beszélgettem először Vendler Balázzsal, a Games for Business alapítójával és ügyvezetőjével, valamint Fazekas Lászlóval, a cég marketingvezetőjével, mikor is az Internet Hungary-n készültek előadni. Beszélgetésünk során a cég rövid történetét vettük végig, hogy hogyan jutott el Balázs és csapata odáig, hogy egy olyan oktatási platformot tudjon prezentálni nagyvállalatoknak, mely gazdaságilag sem egy önlábonlövés, és ugye, segíti az adott cégeket a toborzásban, a belső képzésben vagy akár a munkaerő megtartásában.

Tényleg vannak, akik még nem tudják, hogy nem „csak” játék

Muszáj néhány mondatban visszatérjek a fantasztikus Internet Hungaryn előadott lebilincselő előadásokra, melyekért Balázs és László felelt. Egyikük azt volt kénytelen magyarázni, hogy miről is szól a gamifikáció, másikuk pedig a játékosításhoz tapadt tévhiteket volt kénytelen eloszlatni.

Magyarán még mindig ott tartottunk, hogy Balázs kénytelen volt magyarázni, hogy bizony könnyebben és nagyobb lelkesedéssel tanul így a munkavállaló, míg László azt fejtegette, hogy nem igaz, hogy így nem tanul „csak” játszik… (ugye ahelyett, hogy azt magyarázták volna, hogy konkrétan mennyi pénzt és energiát lehet megtakarítani a platformmal!)

Értetlenségem részben onnan fakad, hogy ugye a játék maga egy tanulási folyamat, másrészt, aki már pötyögött akár néhány percet is valami számítógépes játékkal, tudhatja milyen szuggesztívek már megjelenésükben is. Aki nem nyomkodott még elektromos pöcifocit (és nem is látott mást nyomkodni) annak egy egyszerű példa a lenti kép. Már maga az információ begyűjtése is szórakoztatóbb, mintha bullet pointokba lenne szedve, és egyszerű szövegben tudnánk meg olyan életbevágó infókat, mint hogy a Balázs szereti a latin kifejezéseket…

Fazekas László veszi át a csapat nevében a legjobb képzési megoldásért járó díjat az Engage Awards-on

Ugyanakkor Fazekas László, a cég marketingvezetője megnyugtatott, hogy a helyzet egyre jobb, tehát egyre kevesebbet kell magyarázni, hogy miért jó, amit csinálnak (gyorsabban tanul be, nem gyűlöli meg az első kanyarnál a céget egy életre, sőt, nem is pattan le miután a vállalat beleölt egy csomó pénzt és energiát). Az onboarding hatékonyságának felpörgetésére például a Generali Biztosítóval álltak össze, és arany díjat hozhattak érte haza a „Best Use Of Training”, azaz a legjobb képzési megoldások kategóriában a nívós Engage Awardsról.

Itt található a Generalinak készített képzési megoldás case study-ja:

Természetesen nem csak onboardingra lehet használni ezt az „egyszerű” trükköt (szórakoztatóvá tenni a tanulást), hanem továbbképzésre is, amire finoman szólva minden iparágnak szüksége van. Nyilván egy vállalatban nem csak Y és Z (stb.) generációs emberkékkel találkozunk, akik gyakorlatilag egyek a telefonjukkal, hanem akár idősebbekkel is. Balázs és László is megnyugtatott, hogy az egyik alappillére a platformnak, hogy szinte bárkit oda lehet mellé ültetni, és már tudja is nyomkodni.

Egy jó sztori, némi verseny és jutalmak!

Balázs a kötődés kialakításának problematikáját is hosszasan mesélte, amire a megoldást részben a story adja, amivel egy magasztosabb és egyben izgalmas cél is hozzá van rendelve magához a tanulási folyamathoz. Ugyanakkor hasonló célt szolgálnak azok a lehetőségek is, hogy magunkkal vagy társainkkal versenyezzünk, de nyilván segítenek az olyan egészen átlátszó megoldások is, melyek során mindenféle (nem csak virtuális) csecsebecséket kapunk. (Illetve lehet olyat is teoretische, hiszen a platform lényegi része a testreszabhatóság, hogy az emberkék mindenféle magasztos célokért gyűjtenek, mint hazánk újraerdősítése, amibe a My Forest vágott bele, vegy éppen a beteg gyermekek szenvedéseinek megkönnyítése, amit a Piros orr csinál – teszem én hozzá.) A Games for Business egyébként nem rég vehette át az ARANY Prizma díjat is a CIB Bankkal egyetemben a bankon belüli digitális tudást fejlesztő „Digital Galaxy” programmal.

A digitális transzformáció támogatására készült képzési megoldást case study-ja pedig itt érhető el:

Balázs ugyanakkor hozzátette, hogy természetesen az is szempont a legtöbb esetben, hogy ne csússzanak rá túlságosan a kedves kollegák. Ezt pedig úgy érik el, hogy gyorsan „le lehet futni egy kört”, így adott esetben elég 20 perc egy nap arra, hogy a delikvens elsajátítsa a napi tudást. Ennek a tanulási folyamatnak a felépítése külön feladat minden project esetén, amit ügyfeleikkel szoros együttműködésben alakítanak ki.

„Más, klasszikus e-learning rendszerekkel szemben ugyanakkor az is elmondható, hogy jóval élménytelibb és bevonóbb a Games for Business rendszere, így hatékonyabban valósulhat meg a tudásátadás” – tette hozzá a cég marketingvezetője.

„Alapvetően mindenhol szükség lehet a platformunkra, ahol fontos az ember” – húzta alá Vendler Balázs.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lóska Márton

Fiatal voltam és kellett a pénz, ezért relatíve korán beszálltam az internetes újságírásba, ami folyamatosan változott az évek alatt, ahogyan a net is (emlékeztek még a Facebook előtti időkre?!). Most …