A Föld nem alkalmas a vágyaink kielégítésére

A Föld nem alkalmas a vágyaink kielégítésére
Milyen szerepe van a különleges egyéneknek a társadalom megfelelő működésében? Miért fontos tulajdonság az alárendelési készség? Kell-e a szükségletek és vágyak kielégítése között különbséget tenni? Többek között ezekre a kérdésekre adott választ Csányi Vilmos Széchenyi díjas magyar biológus, biokémikus, etológus, a 28. Digital-Media Hungary konferencián.

Csányi Vilmos az előadásában elmondta, hogy az evolúció kezdetén a kiscsoportokban ritkán akadt olyan egyén, aki képes volt egy új találmányt vagy ötletet elképzelni és meg is valósítani. Az ember azonban rendelkezik azzal a képességgel, hogy hajlandó másokat követni és másolni, így aztán az eredeti megalkotó találmányát generációról generációra másolták.

Mik azok tulajdonságok az emberben, ami által alkalmassá válik az ötletek megvalósítására? – hangzott el a felvetés a konferencián. Csányi Vilmos elmondása szerint vannak olyan személyek, akiknek nagyon jó elképzeléseik adódnak, valamint megfelelő rábeszélő képességgel is rendelkeznek. Ahhoz, hogy egy csapat hatékonyan tudjon működni, kiemelten fontos az alárendelési készség is. Mit is jelent ez pontosan? „Ha tűz üt ki, akkor összegyűlik mondjuk ötven ember, és lehet látni, hogy először nem tudnak mit csinálni. Majd valaki elkezd dirigálni, hogy ki hozza a vödröt, ki hozza a zsákot stb. Amikor egy ilyen ember megjelenik, aki el tudja képzelni, hogy a csapatnak hogyan kéne dolgoznia, akkor a többiek ezt elfogadják. Ez egy nagyon fontos emberi tulajdonság, mert ha nem fogadnák el, akkor összevesznének, és közben leégne a ház” – szemléltette példával a fenti kifejezést Csányi Vilmos. Tehát, az emberek hajlandóak követni azt a vezetőt, aki jó irányba mutat, akivel egyet tudnak érteni egy adott helyzet megoldása során. „Fontos, hogy ilyen vezetőből nem kell túl sok, mert az csak összeveszést eredményezne” – jegyezte meg az előadó. A különböző szociális összetételű társadalmak közül azok jutottak messzebbre, ahol csak kis létszámban jelentek meg a nagyon jó elképzelésű és jó irányba mutató vezetők, akik az alárendelési készségükkel segítették a kitűzött cél elérését.

Szükség van a vágyaink korlátozására?

A világ folyamatos fejlődése, az újabb és újabb találmányok létrehozása mindaddig teljesen rendben volt, amíg azzal az emberek a szükségleteik kielégítésére törekedtek. Csányi Vilmos véleménye szerint a piacgazdaság erre egy nagyszerűen összeszervezett rendszer volt. Amikor az embereknek szüksége volt valamire, kereskedők jelentek meg, utaztak, cseréltek, pénzt találtak ki, és mindez remekül működtette a gazdaságot. „A mai világban azt lehet megfigyelni, hogy a marketing vágyat gerjeszt. Azért vegyél cipőt, mert annak a belső elrendezése ilyen és olyan. Az hogy jó-e, azt nem tudom, de ilyen még nem volt, csak neked lesz a környéken, és az valami egészen csodálatos érzés. Ha az ember végignéz különböző hirdetéseket, látja, hogy igazából a vágyakat gerjesztik” – mesélte Csányi Vilmos.

Miért probléma az, hogy egyre nagyobb szerepet tölt be az emberek életében a vágy? A biológus szerint a válasz egyszerű: a Föld a szükségletek kielégítésére alkalmas. 10 milliárd körüli emberi szükségleteit bőven ki lehet elégíteni, a vágyait viszont nem. „A vágynak nincs korlátja. Ha mindenkinek yacht és helikopter kell, akkor ez a bolygó túl kicsi. A társadalomnak ez egy rendkívül fontos problémája, ami még sokan nem ismertek fel, csak néha-néha hangzik el a családban, az iskolában vagy a médiában. Meg kell tanulnunk a vágyainkat szabályozni, el kell fogadnunk, hogy nem minden erkölcsös, nem minden vágyat jogos felkelteni. A szükségletekről kéne beszélni, és a vágyakat hagyni a mesék és a történetek világában" – zárta előadását Csányi Vilmos.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Szuchy Brigitta

Az írás, a szavak formálása, gondolatok és érzések átadása gyermekkorom óta a szenvedélyem. Tanulmányaimat éppen ezért Kommunikáció és médiatudomány szakirányon végeztem a Szent István Egyetemen (BA) …