24 órán belül mesterséges intelligenciával vehetünk majd ingatlanokat

24 órán belül mesterséges intelligenciával vehetünk majd ingatlanokat
Az Amerikai Egyesült Államok leggyorsabban növekvő ingatlanportálja évek óta vásárol fel ingatlanokat mesterséges intelligencián alapuló értékbecslők segítségével. A Zillow nevű cég 5-10 százalékkal a becsült piaci ár alatt veszi meg a lakásokat úgy, hogy az eladónak egy napon belül kifizetik a teljes összeget. Az innováció előszele már megcsapta Magyarországot, 1-2 éven belül a magyar ingatlanközvetítő cég, a Livlia is erre a modellre fog berendezkedni.

Ahogy minden más szektor, úgy az ingatlanpiac is elképesztő ütemben digitalizálódik napjainkban. Erre élő példa a Zillow, a legjelentősebb és leghatékonyabbnak tartott amerikai ingatlanközvetítő vállalat, amelynek saját fejlesztésű mesterséges intelligenciája tesz ajánlatot a rendszerbe bekerülő ingatlanokért, miután a megadott paraméterek alapján pontosan felmérte az adott ingatlan értékét.

Ercsey-Orbán Péter, a Livlia ügyvezető igazgatója elmondta, a Zillow által kínált technológia legnagyobb előnye, hogy 24 órán belül nemcsak ajánlatot tesz, de fizet is az eladásra szánt ingatlanokért.

„Az összeg jellemzően 5-10 százalékkal a piaci ár alatt van, cserében szinte azonnal megérkezik a tulajdonos számlájára. Ez abban az esetben ideális, ha valakinek sürgős az ingatlan eladása, így egy napon belül túladhat rajta. A Zillow ezt követően felújítja az ingatlanokat, majd továbbértékesítik azokat. Így néhány százalékos haszonra tesznek szert, ami egy nagy volumenű ingatlanállománynál már hatalmas nyereséget jelent” – mondta Péter, majd hozzátette: a leggyorsabban növekvő amerikai ingatlanközvetítőnek jelenleg 18-20 ezer ingatlan van a tulajdonában, ami óriási szám.

Itthon is lenne létjogosultsága

Péter beszélt arról is, a modell rendkívül vonzó, de rengeteg adat kell a működéséhez.

Példaként említette, hogy Amerikában publikusan hozzáférhetőek az ingatlanok paraméterei, lekérhető a tulajdonos háttere, de még az is, hogy van-e adott esetben közüzemi tartozás. Egy ekkora adathalmazból a mesterséges intelligencia már valós értékbecslést tud adni.

Megjegyezte, Magyarországon és a régióban ennek megvalósítása jóval nehezebb feladat, de a Livlia igyekszik kitaposni ezt a rögös utat a magyar ingatlanpiacon.

„Felületünkön már elérhető az online értékbecslő, ahol bárki ingyen megnézheti, mennyit ér az ingatlana. Ehhez csupán négy adatot kell megadni: az ingatlan lokációját, becsült irányárát, négyzetméteradatát és a minőségét, azaz az állapotát. Ezek alapján igen erős becslést tudunk adni az ingatlan piaci áráról, de az érdeklődő láthatja azt is, milyen hasonló paraméterű ingatlanok találhatóak a környéken” – meséli a szakértő.

A Livlia ügyvezető igazgatója szerint ez jó kiindulási alap számukra ahhoz, hogy a Zillow nyomába lépjenek. A fejlesztésnek Magyarországon is lenne létjogosultsága, mert egyelőre jellemzően hónapokat kell várni, mire egy adás-vétel lezárul, a 24 órás időkorlát pedig egy teljesen új szint lehet, ami kedvezne a keresleti és a kínálati oldalnak egyaránt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!