20 milliárd váltságdíjat követeltek a hackerek az áldozattól

20 milliárd váltságdíjat követeltek a hackerek az áldozattól
A kiberbűnözők a múlt héten kezdtek károkozásba. Világszerte bénítottak meg cégeket, illetve zároltak kritikus információkat.

Óriási összeget, 70 millió dollárt, vagyis mintegy 20,5 milliárd forintot követel az a hackercsoport, amely néhány napja számos vállalatot megbénítva kezdett károkozásba – írta a CBS News. A portál szerint egyetlen kiberbűnözői csoport sem követelt korábban ekkora váltságdíjat, amit a zárolt információk és eszközök feloldásáért kérnek.

A REvil ténykedésének nyomait múlt pénteken fedezték fel, amikor a kiberbűnözők zsarolóvírust használva számos cég rendszerét kiütötték. Az áldozatok között volt többek közt a svédországi Coop is, amelynek több száz üzletét kellett átmenetileg bezárni, mivel a pénztárak működését biztosító partnerendszert is megbénította a vírus.

A támadás a Kaseya VSA infrastruktúrája és szolgáltatásai ellen zajlott. Bár a vállalat igyekezett gyorsan reagálni, így sem voltak elég fürgék: a REvil szinte pillanatok alatt szétterjesztette a kártevőt a cég ügyfelei között. Azt egyelőre nem sikerült megbecsülni, hogy pontosan hány érintettről van szó, de a hírek alapján a támadás legalább 1000 céget és informatikai hálózatot ütött ki kisebb-hosszabb időre. (A Kaseyának világszerte vannak ügyfelei, így Magyarországon is. Itteni szereplőket ugyanakkor nem érintett támadás.)

A megfertőzött számítógépes rendszereken később egy üzenet jelent meg, amelyben arról tájékoztattak, hogy a zárolt információk visszaszerzéséhez komoly pénzeket kell fizetni. Az összeg kezdetben „csak” pár millió volt, a csoport később azonban úgy döntött, hogy 70 millió dolláros váltságdíjat kérnek. Ezt bitcoinban kell kifizetni, amiért cserébe a hackerek megadják a zárolt számítógépek helyreállításához szükséges kulcsokat.

(hvg.hu)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: hacker