Így kéne tudatosan adományozni

Így kéne tudatosan adományozni
A Postamúzeumban látható tárlattal és a közösségi médiában indított kampánnyal hívja fel a figyelmet a Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) a tudatos adományozás fontosságára.

A szerdán nyílt kiállítás tárgyai között jó és rossz gyakorlatokra egyaránt találhatnak példát az érdeklődők: egymás mellett látható például két plüssállat, az egyik sérült és koszos, a másik viszont tiszta és hibátlan. "Fontos ugyanis, hogy tisztában legyünk azzal, hogy az adományaink közvetlenül a rászorulókhoz jutnak el, nincs köztes állomás, ahol kijavítják, kimossák, kipucolják a tárgyakat" - írják az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A szervezők olyan lehetséges szolgáltatásokra és tárgyi adományokra is felhívják a figyelmet, amelyekről nem is gondolnánk, hogy hasznosak lehetnek, mint például a jogi segítségnyújtás vagy egy utazási bérlet.

A Még Jobb Adni kampány részeként nyílt kiállítás apropója egy most induló, zárt informatikai rendszer, amelyet a református egyházközségek használhatnak. Az oldal összegyűjti a felajánlásokat és a segítségre szorulókat, valamint alkalmas lesz a támogatások nyomon követésére.

A tárlattal párhuzamosan figyelemfelhívó kampány is kezdődik a Szeretetszolgálat Facebook-oldalán. Az érdeklődők hasznos tippeket olvashatnak többek között arról, hogyan érdemes használt ruhát, cipőt felajánlani, vagy miért is jelenthet hathatós segítséget a szaktudás.

(MTI)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!