Tiltott erőfölény: másfél milliárd eurót fizet a Google

Tiltott erőfölény: másfél milliárd eurót fizet a Google
Két éven belül a harmadik, milliárdos büntetést kapja az Európai Bizottság versenyügyi szervétől a Google - a nemzetközösségi illetékes szerve ezúttal 1,49 milliárd euróra büntette a céget, amiért visszaélt erőfölényével az online hirdetési piacon.

Valamivel több mint két és fél évig tartó vizsgálati szakasz után újabb, jelentős összegű büntetést szabott ki az Európai Unió versenyügyi hivatala a Google-re. A szerdán bejelentett, 1,49 milliárd eurós bírság két éven belül a harmadik, milliárdos összegű büntetése a cégnek, a hivatalos indoklás szerint mindegyiket ugyanazért az uniós törvények által tiltott gyakorlatért, azaz erőfölénnyel való visszaélésért kapta az amerikai multi - tudósít róla a hwsw.hu.

Az EU 2016 nyarán azért indított vizsgálatot a keresőcég ellen, mert felmerült a gyanú, hogy az AdSense for Search kapcsán követett üzleti gyakorlat lehetővé tette a Google számára, hogy az online keresési hirdetések piacán védelmezze domináns pozícióját. A cég ezzel megakadályozhatta meglévő és potenciális versenytársait, beleértve más keresőszolgáltatókat és online hirdetési platformokat abban, hogy belépjenek és nőni tudjanak ezen a piacon - állt a vizsgálati anyagban.

A partnerek hirdetéseit kivonta a forgalomból a Google

Az AdSense for Search a külső oldalakon kihelyezett Google keresődobozok monetizálására szolgál, a hirdetési bevételen a weboldal tulajdonosa és a Google osztozik. A bizottság szerint az innen származó bevétel túlnyomó részét néhány nagyon nagy partner oldalán érte el a cég, ezek az úgynevezett közvetlen partnerek (direct partners), online újságok, telekom-szolgáltatók, online áruházak tartoznak ide.

A bizottság részéről felmerült a gyanú, hogy a közvetlen partnerekkel kötött szerződésekben a Google megsértette az EU-s antitröszt-szabályozást bizonyos kitételek beemelésével. Bizonyos szerződésekben exkluzivitást követel, amely kiköti, hogy a partnerek nem húzhatnak be a Google versenytársaitól hirdetéseket. Továbbá a cég azt is kikötötte, hogy saját hirdetései prémium elhelyezést kapjanak, illetve milyen minimális számban jelenjenek meg, emellett (feltehetőleg olyan szerződésekben, ahol nem szerepelt az exkluzivitás) a Google-hirdetések fölött vagy mellett nem kaphatnak helyet a versenytársak.

Tíz éven át szegett szabályt a cég

A vizsgálat végül mindegyik említett ponton beigazolta a bizottság gyanúját, a feltárt bizonyítékok alapján kijelenthető, hogy a Google mind versenytársait mind a fogyasztókat megkárosította versenyellenes gyakorlatával, hátráltatva az egészséges piaci fejlődésből fakadó innovációt. A büntetési tétel megállapítása során enyhítő körülmény volt, hogy a Google a vizsgálat indítását követően néhány hónappal felhagyott a törvénytelen gyakorlattal, ugyanakkor így is több mint tíz éven keresztül alkalmazta a kifogásolt üzleti modellt.

Az amerikai cég ezzel két éven belül a harmadik, jelentős összegű bírságot kapta az EU-tól, az elsőt 2017-ben, az árösszehasonlító oldalak piacán tanúsított versenyellenes gyakorlatáért (Google Shopping ügy), a másodikat az Android operációs rendszerbe bedrótozott böngésző és keresőalkalmazás miatt (utóbbihoz kapcsolódóan éppen tegnap jelentette be a Google, hogy a jövőben önkéntesen alternatívákat fog kínálni az androidos felhasználóknak a fenti két szolgáltatásra), legutóbb pedig most, az AdSense miatt.

A 2017-es büntetési tétel 2,42 milliárd euró volt, 2018-ban 4,34 milliárd euró bírságot szabtak ki a cégre, azaz a mostani, 1,49 milliárd eurós tétellel 2017-től mostanáig összesen 8,25 milliárd euróra rúg a bírságok összege.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!