Soha nem pörgött még ennyi bankkártya Magyarországon

Soha nem pörgött még ennyi bankkártya Magyarországon
Hitelkártyából kevesebb lett, ebben közre játszhatott, hogy könnyen rá lehet fizetni a használatára.

●     A bankkártyák 1 százalékos emelkedése mellett a hitelkártyáknál 2 százalékos volt a visszaesés. Az érintéses kártyák térnyerése folytatódik, 13 százalékos növekedést értek el.
●     A kártyás forgalom 3100 milliárd forint feletti rekordot ért el a múlt év első kilenc hónapjában.
●     A hitelkártyák tudatos használat mellett kedvezőek lehetnek, de nagyon magas kamattal működnek, ezért e hitelnél sokkal kedvezőbbek a személyi kölcsönök.

Az elektronikus fizetési megoldások egyre nagyobb teret nyernek Magyarországon, a múlt év első kilenc hónapjában több mint 3100 milliárd forintra rúgott a kártyás vásárlások összértéke, ami 26 százalékos emelkedést jelent 2016 azonos időszakához képest. A készpénzmentes fizetések főszereplői a bankkártyák, amelyek száma a legfrissebb hivatalos adatok szerint 2017. szeptember végén meghaladta a 9 milliót, ami 2016 végéhez képest 1 százalékos növekedést, egyben 2010 óta csúcsot jelent. Ezen belül a betéti kártyák száma 2 százalékkal közel 7,8 millióra nőtt, míg a hitelkártyáké 2 százalékkal 1,3 millióra csökkent - derül ki a BankRáció.hu legfrissebb összeállításából. Jelentősen, 13 százalékkal 6,3 millióra nőtt az érintéses bankkártyák száma a piacon, amelyekkel fizikai kontaktus nélkül is lehet gyorsan, egyszerűen fizetni.

Vigyázni kell!

“Érdemes a bankkártyákat minél többször használni készpénz helyett, mivel hozzájárulhatnak a jelentős költséget jelentő készpénzforgalom visszaszorításában. A jelenlegi trendek ebből a szempontból kedvezőek, és a bankkártyás forgalom várhatóan tovább emelkedik az érintéses kártyák számának növekedése és az okostelefonos, virtuális kártyákkal történő fizetések térnyerése miatt” - mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője. Szerinte a hitelkártyák számának visszaesésében szerepet játszhat, hogy ezeknél nagyon magas lehet a kamat, amennyiben az érintettek nem fizetik vissza a bank által meghatározott időben az adott összeget.

Egy-egy hitelkártyánál jellemzően 45 napig lehet ingyen használni a bank pénzét, de a határidő után nagyon magas, közel 40 százalékos lehet a kamat. Ez azt jelenti, hogy ha a hitelkártyán 50-100 ezer forintos tartozás felhalmozódik, akkor annak az éves kamata 20-40 ezer forint lehet. “A hitelkártya tehát csak mindennapi költésekre alkalmas, hagyományos hitelnek nagyon drága. Ma már a személyi kölcsönök nagyon alacsony kamattal elérhetőek, ezért hitelként érdemesebb ezeket választani” - emelte ki a szakember. A legolcsóbb 1,5 millió forintos személyi kölcsönök 10 százalék körüli -  jövedelemszinttől függően pedig akár 6,45 százalékos - kamattal is felvehetőek, így 5 év alatt havi 30 ezer forintból törleszthetőek. Figyelni kell azonban arra, hogy a személyi kölcsönök feltételei között jelentősek lehetnek a különbségek. Van olyan bank, amelynél a kamat meghaladhatja a 20 százalékot, ezért hitelfelvétel előtt érdemes alaposan tájékozódni. Lényeges az is, hogy akiknek van esetleg a korábbi évekről magas kamatozású hitelkártya-tartozásuk, azok egy mostani alacsony kamatozású személyi kölcsön segítségével kiváltsák ezt, ezzel is csökkentve a havi kiadást.

Az olcsóbbak is alkalmasak a vásárlásra

A BankRáció.hu összeállítása szerint ma már szinte mindegyik bankszámlához jár valamilyen bankkártya és sokszor hitelkártyát is ajánlanak mellé a bankok. Fontos azonban, hogy a bankkártyák díjában és a kapcsolódó szolgáltatások között is lehetnek különbségek.

Aki csak simán vásárlásra használná, érdemes a legolcsóbb kártyadíjjal kínált kártyát választania, mert az úgynevezett prémium bankkártyák a kapcsolódó szolgáltatások - például biztosítás vagy pénzvisszatérítés - miatt jóval nagyobb költséget jelenthetnek.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: hitel, bankkártya