1994-ben az USA-ban a Pizza Hut elkezdett értékesíteni az úgynevezett PizzaNet portálon keresztül. Az alapjául szolgáló rendszer, amin mai szemmel mosolyognánk, még a publikus internet előtti időkben épült. Készítői, akik csupán kísérletként tekintettek a projektre, ekkor még nem sejthették, hogy lefektették az alapjait egy napjainkban világszinten több mint 5,7 billió amerikai dollárra, azaz 2 billiárd forintra becsült iparágnak, az e-kereskedelemnek.

Az online élelmiszer-bevásárlás gyökerei 1996-ig nyúlnak vissza, a kanadai Quebec városába. Az IGA élelmiszerlánc Cyber Market néven indította el saját, online rendeléses kiszállítását. A CBC 1996-os riportjában egy kanadai háziasszony az “ujjaival vásárolt be” a felületen, és még azt is megadhatta a rendelés leadásakor, hogy milyen vastagra szeretné szeleteltetni a sonkát.

Az azóta eltelt, majdnem 30 évben rohamos növekedésnek és fejlődésnek indult az online bevásárlás szektora – ezt mindannyian tapasztaljuk. 1997-ben még az USA-ban is csak 0,02% volt az online élelmiszer-vásárlás szektor piaci részesedése az offline-nal szemben, egyes becslések szerint ez 2026-ra 20,5%-ra növekszik. Kis- és nagykereskedők online shopjai és marketplace jellegű bevásárló szolgáltatások tömkelege versenyez világszinten és itthon is. Tekintsük át a legfontosabbakat!

Az amerikai Webvan és a HomeGrocer.com a ‘90-es években két olyan kezdeményezés volt, amely az úgynevezett “pure-play” modellt alkalmazta. Csak online működtek, saját raktárral és árukészlettel rendelkeztek, amely nagy költségekkel járt és jár a mai napig. Az internet penetrációja jóval lassabb ütemben haladt, mint ezt korábban jósolták. Ezzel párhuzamosan a vásárlók még nem voltak hajlandóak megfizetni a szolgáltatási és kiszállítási díjakat, igy az ebben a modellben működő cégek még nem tudtak megfelelő mennyiségű bevételt generálni. Ebben az időszakban ez a modell még nem volt fenntartható.

A korai, “pure-play” modell mellett 1989-ben megjelent az Egyesült Államok piacán a Peapod, a hibrid modell egyik első képviselője. Ők felismerték, hogy közelebb kerülnek a profitabilitáshoz, ha szupermarket-láncokkal partnerségre lépve, az ő termékeiket kiszállítva csökkentik a saját költségeiket. Az Instacart neve többeknek már valószínűleg ismerősen cseng – ha mégsem, ők jelenleg az USA-ban és Kanadában a legnagyobb, ebben a modellben működő vállalat: 2021-ben 1,8 milliárd amerikai dolláros bevételt tudhattak magukénak.

De hogyan is indult az Instacart-sztori?

A cég 2012-ben relatíve kései szereplőnek számított a modell képviselői között, azonban egy fontos fejlesztést vezetett be a Peapodhoz képest: független egyéni vállalkozókkal, ún. shopperekkel végeztetik el a bevásárlást és a kiszállítást. Így flexibilisebbé tették a működésüket, és lejjebb tudtak faragni a magas infrastrukturális költségekből.

Az Instacart bevásárló-szolgáltatást kínál, egy könnyen kezelhető online platformon keresztül, ahol szinte felfoghatatlan mennyiségű, több mint 40.000 bolt érhető el. Kiskereskedő partnereik termékeit a vásárló pár kattintása után az említett shopperek szedik össze akár több boltból egyszerre, majd szállítják ki gyorsan és megbízhatóan. Bár eredetileg raktárakat nem tartottak fent, a közeljövőben vezetik be az ún. mikroraktárakat, amik felvevőpontként is funkcionálnak. Erre főként azért van szükségük, mert az Amazon óriási agresszióval tör be az online élelmiszer-kiszállítás piacára, és jelenleg már velük versenyeznek.

Bár az Instacart modellje innovatív és skálázható, a klasszikus, saját webshopot üzemeltető retailerekkel szemben még mindig nagy küzdelmek árán veszi fel a versenyt a legtöbb országban, így az európai és magyar piacon is. Ezek a nagy láncok, mint a Target, a Walmart, európai piacon a Sainsbury’s, a Tesco vagy a Carrefour, értelemszerűen könnyebben megengedhetik maguknak, hogy az online költségeiket az offline bevételekből pótolják.

Miért jó az Instacart modell a vásárlónak?

Mert a szívéhez és otthonához közel álló, jól ismert üzletekből rendelhet. Miért előnyös a modell a kereskedőnek? Akár jelen vannak online, akár nem, akár kicsik, akár nagyok, bővíthetik részesedésüket az online térben, új vásárlókat szerezhetnek – mindezt jóval alacsonyabb költséggel. Az alacsony invesztíciós költség egyrészt abból adódik, hogy az online piacon való jelenléthez és terjeszkedéshez szükséges erőforrásokat megosztva használhatják más kereskedőkkel, a platformmal lévő megállapodás alapja pedig egy előre megállapított, forgalomarányos jutalék. Így a kereskedő tulajdonképpen nem kockáztat, mégis nagyot nyerhet, akár a plusz bevételre, új vásárlóközönségre és márkaismertségre, akár az online felületeken keresztül elérhető nagy mennyiségű, és értékes adatra gondolunk.

Nézzük Európát! A különböző modellben működő legismertebb európai szereplők a spanyol Glovo, az olasz Everli és a brit Ocado, de több új startupot is üdvözölhetünk az európai piacon. Vannak, akik a gyorsabb, akár átlagban 15 perces kiszállítással igyekeznek kitűnni, és jelentős összegű befektetéshez jutottak az elmúlt pár évben – ilyen például a francia Cajoo vagy a brit Weezy. Nem meglepő, hogy a gyors kiszállításra helyezik a hangsúlyt, hiszen rohamosan nő az igény az egyszerűsített, kényelmes megoldásokra.

Ha az itthoni helyzetre, és a hazánkban az Instacart modelljére épülő vállalatokra vetünk pár pillantást, azt látjuk, hogy a 2019-ben Smartkosár.hu néven indult, jelenleg ROKSH néven futó startup mellett a 2022-ben startolt Avokado a legfeltűnőbb versenyző. Az Avokado olyan szempontból egyedülálló az itthoni piacon, hogy egyedül itt érhető el a több üzletből való, egyszerre történő és mégis gyors kiszállítás, tehát ez a cég hasonlít leginkább az Instacart modellre.

Olvasd el a teljes cikket a Kosárérték oldalán!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!