
A Google Shopping (korábban Google Product Search) lassan ugyan, de a 2012 végi csehországi pilot és a 2013-as osztrák, belga, dán, norvég, svéd és lengyel bevezetést követően megérkezett egy csomó új piacra 2019 nyarán. Mi a szlovák, a görög és a román körrel együtt kerültünk sorra pár hónappal ezelőtt – sajnos ez nem érzelmi, hanem üzleti kérdés. Ettől még egy ilyen bevezetés jól megmutatja a hazai népesség és vásárlóerő méretét, fontosságát egy világvállalat szemüvegén keresztül. Igaz, maga a Google Shopping a mai formájában 2019 májusában debütált, és az is igaz, hogy fő funkciója, az árukeresés és ár-összeasonlítás (és persze az e-kereskedők számára a marketing, a forgalom terelés) kiválóan meg van és volt oldva helyi szereplőkkel is, már a hazai internet legelső felfutásától kezdve.
Felforgató
A Google Shopping lényegét a szakmai közönségnek tehát nem is muszáj megmagyarázni, de azért egy mondatban érdemes kiemelni, hogy az újabb verziót sok korábbi Google „termékből” gyúrták össze a világcégnél, így, ebben a kiforrott formájában bizony feltehetően alaposan felforgatna majd az e-kereskedelem hazai piacán kialakult status quo-t, különösen ami az árérzékeny tömegtermékek értékesítését illeti Többek közt átalakul ugyanis a vásárlás-fizetés gomb megnyomásáig tartó fogyasztói utazás (na jó: consumer journey). Többszöri klikk megy a képekre, az összehasonlításokra, majd vissza a kereséshez, mint korábban.
Ugyanakkor a régiós országok piacáról is több előadó hozott számokat, esettanulmányokat a konferenciára, amelynek alapján több mint ígéretes a Google Shopping révén elérhető forgalomnövekedés igen magas, és a szolgáltatás több szempontból „megveri” a sima fizetett keresési találatokat.
A szakembereknek érdemes alaposan átböngészni a lentebb található, pontokba szedett, jól átlátható Google Shopping tapasztalatokat!
A Google Shopping régiós (cseh, lengyel) és hazai tapasztalatai, illetve az összegyűjött következtetések
- A Shopping kampányok jelentősen megnövelték az átkattintások arányát és a konverziók számát
- Eddig csak egy reklám-pozíció volt domainenként, most több pozícióban is megjelenhetnek a termékek!
- Hatékonyság: a vevő azonnal megkapja a fontos információkat: termék elnevezése, képe, ára
- Mivel több a hirdetés, várhatóan többen fognak kattintani
- Hosszabbodott a vásárlási folyamat, ez lényeges különbséget hoz a Shopping kampányok, a mobil eszközökön keresők-vásárlók esetén
- Éppen akkora költésünk lesz, amennyit hajlandóak vagyunk feláldozni
- A Google ki akarja préselni a lehető legmagasabb árat a fizetett átkattintásokért
- Folyamatosan csökken az organikus találatok átkattintási aránya, ez nyereségesség kényszert hoz, hiszen az átkattintások eltolódnak a fizetett kattintások felé!
- A PLA-k (Product Listing Ads) mobilon elfoglalják szinte az egész SERP (Search Engine Results Pages) részt
- Piac konszolidációs folyamat elősegítése is megvalósul: az erősek erősebbek lesznek, a gyengé lemorzsolódnak
- A SEARCH kampányok csak kicsit gyengültek a Google Shopping használatakor
- A SEARCH kampányok eltolódnak a kategória keresések és brand felé
- Statisztikailag ugyan csökken a SEARCH, viszont fontossága továbbra is megkérdőjelezhetetlen
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!