Nyár elején indul a hazai 5G-s hálózat pályáztatása

Nyár elején indul a hazai 5G-s hálózat pályáztatása
Alaposan felgyorsítaná a Nemzet Média- és Hírközlési Hatóság a földfelszíni digitális televíziós műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságának megszerzésére irányuló pályázatot, a tervek szerint nyár végén, ősz elején már szerződnének a tenderen nyertes szolgáltatóval. Az NMHH mai háttérbeszélgetésén beszámoltak az 5G-s mobilfrekvencia értékesítésekkel kapcsolatos tervekről és kiderült az is, hogy újra lesz mobilpiaci jelentés.

Az NMHH mai háttérbeszélgetésén az mmonline.hu tudósítása szerint Aranyosné Börcs Janka főigazgató jelezte, hogy az április 10-én elindított pályázaton április 30-ig jelentkezhetnek az érdeklődő cégek, a pályázatokat május 2-án bontják fel. Bár elvileg akár november közepéig is elhúzódhat a tendereztetés, a hatóság főigazgatója hangsúlyozta, hogy szeretnék jelentős mértékben felgyorsítani a folyamatot és nyár végén, ősz elején már szerződnének a nyertes pályázóval.

Az Európai Unió döntése alapján a 700 MHz-es frekvenciatartományt 2020. június 30-ig fel kell szabadítani az újgenerációs mobilszolgáltatásokra, ezért az eddig ezen a sávon nyújtott televíziószolgáltatásnak új frekvenciát kell biztosítani. Jelenleg az Antenna Hungária 5 DVB-T hálózatot üzemeltet, ezen 12 adó fogható ingyen, míg a MinDig TV+ keretében 47 fizetős csatorna érhető el.

Csökken a frekvenciasávok száma

A jövőben kevesebb frekvenciasáv áll majd rendelkezésre, ami technológiai újítást is igényel a jelentkezőktől. A jövőben 2 darab DVB-T hálózat és 3 DVB-T2 hálózat működik majd. Aranyosné Börcs Janka elmondta azt is, hogy egyösszegű díjként minimum 500 millió forintot kell felajánlani, az éves árbevétel-alapú díj pedig a forgalom legalább 3 százaléka lehet. Persze a pályázók ezeknél magasabb értékeket is megadhatnak, ami emeli a pályázat során kapott pontszámot. A digitális földfelszíni televíziós tenderről itt írtunk bővebben.

5G-tender: ősszel eredményhirdetés

Karas Monika, az NMHH elnöke bemutatta az 5G-s mobilszolgáltatáshoz szükséges frekvenciasávok értékesítésére vonatkozó terveket. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy négy sávban lehet majd frekvenciákat vásárolni és várhatóan nyár elején indul majd a tender és a tervek szerint ősszel eredményt hirdetnek majd.

Az NMHH mai háttérbeszélgetésén Beke Nándor szabályozási igazgató bejelentette, hogy ismét közzéteszik majd a mobilpiaci jelentést. A hatóság 2015 utolsó negyedévéig rendszeresen havonta közölte a hazai mobilpiac főbb adatait, azonban ezt követően megszűnt ez az adatközlés. Egy 2016-os törvénymódosítás, illetve a szolgáltatókkal folytatott egyeztetések eredményeként azonban jelentősen átalakulva ugyan, de ismét lesznek mobilpiaci jelentések.

A jelentéseket félévente adják majd ki, és a SIM-kártyák számáról, a hívásforgalomról, adatforgalomról, illetve az M2M kártyák forgalmáról ad majd részletes tájékoztatást. Az adatsorok mellett értékelések, elemzések is lesznek majd. A megújult mobilpiaci jelentések közül az elsőt holnap reggel hozzák nyilvánosságra.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!