Nem alhatnak nyugodtan az online kereskedők

Nem alhatnak nyugodtan az online kereskedők
Franciaország olyan törvénytervezetet fogadhat el, ami alaposan megadóztatná az e-kereskedelemmel foglalkozó nagyvállalatokat.

Franciaország olyan törvénytervezetet fogadhat el, ami alaposan megadóztatná az e-kereskedelemmel foglalkozó nagyvállalatokat. 50 millió eurós forgalom felett minden csomag után legalább 1 euró különadót kell majd befizetni, de távoli címek esetében az összeg jóval nagyobb, akár a fogyasztói ár 2 százaléka is lehet - írja a kosarertek.hu .

Több alkalommal is írtunk arról, hogyan lehetetlenednek el a nyugati országokban a bevásárlóközpontok, többek között azért, mert a vásárlók inkább az interneten veszik meg mindazt, amiért addig a plázákba jártak. Vagyis az Amazon felzabál mindent. Szinte hihetetlenül hangzik, de Amerikában a klasszikus shopping mallok negyede a csőd szélén áll, ami azt jelenti, hogy több mint 300 hatalmas bevásárlóközpont kényszerülhet középtávon bezárni vagy jelentősen átalakulni. A kiskereskedelmi áruházláncoknál hasonló a helyzet. Itt a világvége, ami Európához ugyan lassabban, de biztosan közelít.

Franciaország most olyan lépésre szánta el magát, ami talán megvédhet néhány üzletközpontot és kiskereskedőt az üzleti értelemben vett haláltól, méghozzá olyan áron, hogy különadót vet ki az e-kerekedelem nagy halaira. Pontosabban az interneten leadott rendelések kiszállításának megadóztatásáról döntött az ország szenátusának felsőháza. A teljes cikk itt érhető el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!