
Megnyitott Indiában az első IKEA áruház. Az óriási érdeklődésre ugyan számítani lehetett, hisz a cég folyamatos médiakampányt folytatott, az eredmény mégis megdöbbentette a vezetőket: már első nap 40 ezer ember akart vásárolni a híres svéd áruház hyderabadi üzletében. Az IKEA nemcsak népszerű bútorcsaládjairól híres, hanem a svéd húsgombócáról is, amely Indiában hiányozni fog a polcokról vallási okokból, helyette főként indiai ételeket lehet majd enni. A hyderabadi üzletben az ikonikus svéd húsgolyók helyett csirkéből és vegetáriánus alapanyagokból készült ételeket adnak majd, mivel a vásárlók többsége nem fogyaszt marha és disznóhúst.
A svéd multinacionális cég, amely forradalmasította a megfizethető, otthon is összeszerelhető háztartási bútorokat, Ázsiában terjeszkedik, mivel a hagyományos piacán lassul a növekedés, Indiában pedig nő az a középosztálybeli rétegnek a száma, akik megengedhetik maguknak a termékeiket. Az IKEA 1,5 milliárd dollárt fektetne be Ázsia harmadik legnagyobb gazdaságába és arra törekszik, hogy elcsábítsa a vásárlókat a helyi, családi kézben lévő üzletektől. A cég a következő hét évben 25 boltot tervez nyitni országszerte.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!