
A TRV Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Heves, Csongrád megyékben, illetve Pest megye egy részében szolgáltat, így összesen 262 település vízszolgáltatását biztosítja.
A TRV csatlakozása a Díjnet rendszeréhez egy, a regionális vízszolgáltatók folyamatainak egységesítését célzó közbeszerzés keretében valósult meg, a többi érintett társaság: a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV), a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV), az Északdunántúli Vízmű Zrt. (ÉDV), valamint az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV) integrációja már a korábbi hónapokban lezajlott.
Kétharmad
„A mostani integrációval országos szinten a lakosságnak immár közel kétharmada tudja vízszámláját korszerű és ingyenes elektronikus megoldás keretében kezelni és fizetni – magyarázza Garamszegi Tamás, a Díjnet Zrt. vezérigazgatója. – A Fővárosi Vízművek Budapesten és környékén élő közel 800 ezer ügyfele mellett már 11 vidéki vízszolgáltató több mint 1,8 millió fogyasztója is elérheti a Díjnet szolgáltatásait.”
Integráció
Magyarországon 2010 óta a víziközmű-társaságok körében erőteljes integráció zajlott: a korábbi közel 400 társaság helyett ma mintegy 40 víziközmű-szolgáltató tevékenykedik, az 5 regionális többségi állami tulajdonú társaság mellett kettő többségi fővárosi tulajdonban, a többi pedig többségi önkormányzati tulajdonban működik.
Országos szinten az egy lakosra jutó évi vízfogyasztás a hálózatba kötött lakásokban immár hosszú évek óta változatlanul 34 köbméter körül alakul. 2016-ban az összes lakás több mint 95 százaléka rendelkezett vezetékes ivóvízzel, ez az arány a községek körében is meghaladta a 91 százalékot.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!