Mit keresett Till Attila a Tescoban?

Mit keresett Till Attila a Tescoban?
Negyedik alkalommal is lezajlott a Zöldlista Vásárló Program. Az év legnagyobb forgalmú időszakában, Advent utolsó hétvégéjén az ország 20 TESCO áruházában 6165 vásárlónak volt lehetősége megismerni és elsajátítani a környezetbarát bevásárlással kapcsolatos tudnivalókat.

Hazánkban évente fejenként közel 300 kg hulladék keletkezik a háztartásokban átlagosan, melynek jelentős része bevásárlásainkból származik, hiszen ha nem tervezünk előre, sok felesleges áru is a kosárba kerül, így növelve a háztartási hulladék mennyiségét. A karácsonyi időszakban ez kiemelten igaz, hiszen a boltok forgalma minden évben ekkor a legmagasabb. A tavalyi évhez képest idén decemberig mintegy 5%-al nagyobb forgalmat zártak a kereskedelmi szférában. Az OKTF NHI erre a problémára kíván megoldást nyújtani a Zöldlista Vásárló Programmal, amelynek keretében az érdeklődők 2016. december 17-18-án országosan 20 TESCO áruházban ismerkedhettek meg azokkal a tippekkel és praktikákkal, amelyek segítségével garantáltan kevesebb hulladék kerül a háztartásukba.

A karácsonyi ajándékokat nem kell agyoncsomagolni

A promóció során készített - nem reprezentatív - felmérés alapján a vásárlók 70 %-a előre megírt bevásárlólistával és több mint 50 %-uk saját bevásárlótáskával indul el az áruházba. Egyre népszerűbb az üzletekben elérhető szelektív gyűjtés lehetősége, amellyel minden második válaszadó él is és leginkább az üvegeket dobják be az erre kijelölt edényekbe. „A mai rohanó világban nem egyszerű mindennapjaink részévé tenni a „zöld gondolkodást”. De úgy gondolom, hogy lépésről-lépésre haladva, életünk egyre több területét bevonva igenis mindenki tehet valamit a környezetért” – vallja Till Attila, akinek három gyermeke miatt is rendkívül fontos, hogy kiemelt figyelmet fordítson a környezettudatosságra. „Fontosnak tartom, hogy a gyermekeim is felelősségteljes felnőttekké váljanak és ők is odafigyeljenek azokra az apróságoknak tűnő dolgokra, amelyek óriási jelentőségűek, ha a környezetünk megóvásáról van szó. Ilyenkor, az ünnepek előtt még fontosabb, hogy ésszel és megfontoltan intézzük a nagybevásárlásokat. Ne vásároljunk felesleges termékeket. A karácsonyi ajándékokat sem kell agyoncsomagolni. Egy szép ajándéktáska vagy zacskó tökéletes, hiszen azt újra és újra fel tudjuk használni.”

6 tipp a környezettudatos vásárláshoz

1. Készíts bevásárlólistát, hogy az ünnepi készülődés ne csak a sorok között teljen! – Az előre elkészített bevásárlólista nagy segítség lehet, hiszen azt követve hatékonyabb, gyorsabb és olcsóbb lehet a bevásárlás.
2. A Télapónak is környezettudatos a zsákja, műanyag szatyor helyett legyen nálad is bevásárlótáska! – Kinek ne állna otthon halmokban a sok nejlonszatyor? Ezek azonban nemcsak környezetszennyezőek, hanem kevésbé tartósak is, mint egy bevásárlókosár vagy bevásárlótáska.
3. A nagyobb kiszerelésű termékekkel hulladékot, időt és pénzt takarítasz meg. – Nagyobb kiszerelésű termék vásárlása esetén nemcsak pénz lehet spórolni, hanem a keletkező hulladék mennyiségét is lehet csökkenteni. Hosszabb ideig elegendő, így elég ritkábban megvásárolni.
4. Különleges az ajándék, különleges a gondoskodás, főleg, ha kerülöd a felesleges csomagolást! - Keressük a polcokon a kevésbé csomagolt árukat, utántöltőket, így kevesebb hulladék kerül a háztartásunkba.
5. Ha fontos az egészséged, válaszd a hazai, friss idényterméket! - A helyi áruk választásával jelentősen csökkenthető a szállítás okozta környezetterhelés, valamint a magyar termelők munkáját is támogathatod.
6. Készülj a nagy dobásra, szelektáld a hulladékot, segítsd annak újrahasznosítását! - A legtöbb áruházban a különböző csomagolási hulladékokon kívül (üveg, papír, fém, műanyag) a használhatatlanná vált világítótesteket, izzókat, lemerült elemeket és elektronikai készülékeket is átadhatod hasznosításra. Kösd össze a vásárlást a szelektív gyűjtéssel és indulj teli kosárral vásárolni!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!