Küldemény az űrből, avagy lendületet kaphat az orbitális szállítmányozás

Küldemény az űrből, avagy lendületet kaphat az orbitális szállítmányozás
Különböző Föld körüli pályán keringő objektumokat se perc alatt kézbesítő rendszert fejleszt egy amerikai cég.

Enyhén szólva is innovatív „szállítmányozási” koncepcióval rukkolt elő egy amerikai startup. Az Inversion Space által kiötlött rendszeren belül különböző tárgyakat kapszulákba zárva Föld körüli pályára küldenének, és egészen addig ott keringetnék őket, amíg valahol igény nem mutatkozik rájuk. Amikor ez bekövetkezik, a hasznos terhet rendkívül gyorsan odamanővereznék a helyszín fölé, majd pedig a hangsebesség 25-szörösével leküldenék a megfelelő koordinátákra.

Bármennyire is földtől elrugaszkodottnak tűnik az ötlet, a vállalkozásnak 10 millió dollár indulótőkét már sikerült összegyűjtenie a megvalósítására.

„Az űrbe bocsátás olcsóvá és gyakorivá válásával párhuzamosan ugyanilyen visszatérési opciókat is lehetővé kell tennünk ahhoz, hogy robosztus gazdaságot teremthessünk az űrben – olvasható az Inversion Space linkedInes bemutatkozójában. – Olyan jövőben hiszünk, ahol az űrből való visszatérés ugyanolyan gyakori lesz, mint a felbocsátás. Az egyszerűségre összpontosítva az Inversion minden eddiginél gyorsabban és olcsóbban építi meg a visszatérő egységeket.”

A startup reményei szerint a szolgáltatás egyszer majd például arra is alkalmas lehet, hogy a világ bármelyik kórházába se perc alatt el lehessen juttatni az éppen igényelt létfontosságú mesterséges szerveket.

A vágyak beteljesülését hátráltatja, hogy az életképes mesterséges szervek kora még nem érkezett el, illetve, hogy a különböző szállítmányok űr és Föld közötti ingáztatása még napjainkban is igencsak költséges mulatságnak számít.

Az Inversion Space a szállításhoz szükséges kapszulákat mindenesetre már megtervezte, és az alapítók állítása szerint a tartályok kellően kicsik ahhoz, hogy bármelyik rakétán könnyedén helyet lehessen szorítani nekik. Forrás: gyartastrend.hu.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!