Kampánnyal védekezik az ellene felhozott vádakkal szemben az Apple

Kampánnyal védekezik az ellene felhozott vádakkal szemben az Apple
Kemény vádakkal illették az Apple-t, mégpedig, hogy ellehetetleníti a rivális alkalmazásokat. A cupertinóiak szerint viszont épp hogy támogatják a versenyt, és csomó munkahelyet teremtettek az App Store-ral.

Nyilvános kampányt indított az Apple, hogy cáfolja azokat az állításokat, amelyek szerint fegyverként használja az App Store-t a vetélytársakkal szemben, írja cikkében a Hvg.hu. A vádakat az Apple egyik volt vezetője fogalmazta meg egy Bloombergnek adott interjúban.

Mi miért kerül be az áruházba?

Philip Shoemaker 2009 és 2016 között felügyelte az App Store jóváhagyási folyamatát. Példaként említi a Google Voice és a Rhapsody alkalmazást, amelyek nagyon nehezen kerültek be az App Store-ba, csupán csak azért, mert úttörők voltak a maguk nemében. Shoemaker teljesen megérti a Tidal, a Spotify és a Netflix által beterjesztett panaszokat az App Store ellen. Szerinte több száz olyan Apple-rivális van az alkalmazás-áruházban, amelyek aggódnak a versenyfeltételek miatt.

Védekezés

Az Apple viszont egészen másképp látja a helyzetet. Számos olyan iOS-es alkalmazást emel ki, amely helyettesíthető rivális appal. Az Apple Calendar például a Google Calendarral vagy az Outlookkal, a fotóalkalmazás a Snapchattel, a Momenttel vagy az Instagrammal, az iCloud pedig a Boxszal, a Dropboxszal, a Megával vagy a Google Drive-val. De megemlíti az Amazon Musicot, a Pandorát, a Spotifyt és a YouTube Musicot (az Apple Music ellenében), az Apple TV vetélytársai között pedig a Hulut, a Netflixet, a YouTube TV-t és az Amazon Prime Videót.

Az Apple büszke arra, hogy amióta Steve Jobs 2008-ban bemutatta az App Store-t, a fejlesztők világszerte több mint 120 milliárd dollárral lettek gazdagabbak a bolt jóvoltából. Ráadásul az appok 84 százaléka ingyenes, a fejlesztők pedig semmit sem fizetnek az Apple-nek.

De hát, mi csupa jót tettünk mindenkivel!

Az App Store elindítása óta egy teljes iparág épült az appfejlesztés köré, 1,5 millió amerikai és 1,57 millió európai munkahelyet teremtve – állítja az Apple. Az App Store működése tisztességes, lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy saját árat állítsanak be, és jutalékot is csak akkor kell fizetniük, ha az alkalmazás a felhasználókhoz került.

Mindig tanulunk, és megpróbáljuk az App Store élményét jobbá tenni az ügyfelek és a fejlesztők számára a legjobb alkalmazások kínálatával. Ezt az elkötelezettségünket soha semmiért nem adjuk fel – mondja az Apple.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!