„Gyertek be, elkezdjük!” – útjára indult a Digitális Akadémia

„Gyertek be, elkezdjük!” – útjára indult a Digitális Akadémia
Csermely Ákos előadásával vette kezdetét „ajándék konferenciája”, ami a 7. kommunikációs forradalom, a service design köré épül.

Kijelenthetjük, hogy új rendezvénnyel rukkolt elő Csermely Ákos, ugyanis új helyszínen, a La Vida Rendezvényházban kapott helyet az első Digitális Akadémia.

Ajándék és alapozás

És hogy miért ajándék konferencia? Mert egy olyan akcióval rukkoltak elő a rendezők, melynek köszönhetően a már jól ismert nagy konferenciákra, az Evolution, Media Hungary és az Internet Hungary belépőit szuper akciósan lehet megszerezni (részletek az alábbi linken). Előadása után Csermely Ákos kérdésünkre kifejtette, hogy az új rendezvény egyfajta alapozóként jött létre, hiszen az Evolutionön és Média Hungaryn is kiemelt szerepet foglal el a service design. „A Digitális Akadémián tisztázzuk, hogy mi is az a service design” – tette hozzá.

Az írástól a tömegkommunikációig

A telt házzal induló Digitális Akadémiát Csermely Ákos a kezdetek kezdetétől bocsájtotta útjára, mint kijelentette, az általa datált kommunikációs forradalmak elsője az írás, „de akkor kevesek tudtak kevesekkel beszélni”. A nagy lépések az idő folyásával egyre közelebb estek egymáshoz, eljutottunk odáig, hogy évente lesz valami – emelte ki.

A következő ugrás 1450, a Gutenberg-galaxis, amikor már nem csak történésekre reagált a kommunikáció, hanem üzeneteket fogalmazott meg, mely a reneszánsz forradalmához, a polgárosodáshoz vezetett. Később Csermely Ákos kérdésünkre elmondta, hogy nagyon fontos, ezek a forradalmak mindig a humanizmust, az emberséget hozták el. De a nyomtatásnál ugye még ott tartottunk, hogy továbbra is kevesek tudtak csak beszélni, ugyanakkor már kicsivel többekkel. Következő mérföldkőként az 1850-es éveket említette, mely a gőzgépek mellett tömeges elérést segítette a papír ipari gyártásával, a postahálózatok kiépülésével és a szikratávíró megjelenésével. Újabb lépés már az 1900 évek környékén jelentkezett, a fényképek és hangrögzítés térnyerésével.

A hatalmasaktól a tömegekig

Az ezt követő nagy ugrás pedig az 50-es évek tömeges tartalomgyártásával jött el, ahol a hatalmasok értek el nagy tömegeket. Majd a net elterjedésével újabb dimenziót kapott a fejlődés, ami magával hozta a 2000-es években a 6. kommunikációs forradalmat. Ez természetesen a web2-es időszak, mikor „a net interaktívvá vált, már sokak értek el sokakat az iwiw, a Facebook és társaik segítségével. Kialakult a kollektív intelligencia, megszülettek az ajánlások, melyek kiemelkedően fontosak – hangoztatta.

2010-es években jött az újabb forradalom, mikor a tartalmak egyenlővé váltak. A lineáris tévézés nappaliban betöltött egyeduralmához hozzáadódott az OTT, azaz HBOGO és a Netflix, valamint az amatőr tartalmak, például gyerekünk GoPro felvételei – fejtette ki.

Mindenki tud mindent, ezáltal hatalmas lett az élményzaj

„Manapság már rendelkezésünkre állnak azokaz algoritmusok, melyekkel le tudjuk követni az emberi gondolkodást, már nem csak a kockafejűeké a programozás. Már mindenki tud kereskedni, bárki elérhet 6,5 millió magyart, bárki tud elérni, szolgáltatást nyújtani, nagy lett az élményzaj” – folytatta.

Csermely Ákos a színpadon

A kereskedelemre rátérve kifejtette: régen a szatócsüzlet úgy tudott győzni, hogy ismerte a környezetét, de ez szegmens mára kibővült. Felsorolta, hogy már jelen vannak a Magyarországon működő multik, a környező országok szereplői, mint az Alza és az eMAG is, de kiemelte: az e-kereskedelmi torta felét külföldön költjük, és ebbe kapcsolódtak bele a tech óriások is.

A 7. kommunikációs forradalom

Ebben az óriási zajban jutottunk el odáig, hogy bizony nem elég terméket eladni, szolgáltatni is kell, de már az is kevés – hívta fel a figyelmet Csermely Ákos. „A 7. kommunikációs forradalom forduló pontját a service design adja, mely során az ügyfelet is bevonjuk a fejlesztésbe, ami a fejlesztés demokratizálódása. Jó példa az iPhone, mely állandóan szedi az adatokat, hogy jobban kiismerje a felhasználóit. Már rég nem ott tartunk, hogy fehér köpenyesek találják ki egy laborban, hogy mire van szüksége az ügyfélnek".

Ha cipőt akarok eladni, akkor adok mellé tartalmat, szolgáltatást is! Vegyél ciőbetétet, kenőcsöt és így tovább, majd más területekre is eljutunk, hogy vegyen ruhát is. Megoldást szállítunk!” – folytatta.

Ebben a zajban pedig úgy tudunk kiteljesedni, hogy elkezdünk szervezni – zárta gondolatát.

(Képek: Erhardt László)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lóska Márton

Fiatal voltam és kellett a pénz, ezért relatíve korán beszálltam az internetes újságírásba, ami folyamatosan változott az évek alatt, ahogyan a net is (emlékeztek még a Facebook előtti időkre?!). Most …