Fel tudod fogni, hogy mennyi pénze van Jeff Bezos-nak?

Fel tudod fogni, hogy mennyi pénze van Jeff Bezos-nak?
Amióta a Forbes nyilvántartja és listázza, hogy melyik szupergazdagnak mekkora vagyona lehet, ember nem volt még dollárban kétszázmilliárdos. A szerdai tőzsdezárás után azonban Jeff Bezos Amazon-alapító vagyona - aminek 90 százalékát az Amazon-pakettje teszi ki - elérte a 205 milliárd dollárt.

Az ilyen összegeket persze nem nagyon lehet plasztikusan elképzelni, de segítségképpen ez durván háromszor annyi, mint a magyar költségvetés összes bevétele 2020-ban.

Bezos extrém gazdagodásának forrása az, hogy az Amazon részvényárfolyama az idén - köszönhetően a járványnak - durván 80 százalékkal emelkedett. Bezos vagyona idén január elsején még csak 115 milliárd dollárnyi volt. És bár a válsággal jól járó amerikai szupergazdagok idén jellemzően tovább gazdagodtak, Bezos ehhez képest is igencsak elhúzott a mezőnytől. A második helyezett Bill Gates vagyonát a Forbes 116,1 milliárd dollárra teszi. Bezos ráadásul ennél is sokkal módosabb lenne, ha tavaly nem válik el. Az egyezség szerint az Amazon pakettjének egynegyedét kellett átadnia, ami ma 63 milliárd dollárt ér.

Mérföldkőhöz ért Mark Zuckerberg is, a Facebook alapítójának becsült vagyona most lépte át először a 100 milliárd dollárt, 103,1 milliárddal.

(via 444)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!