Ezermilliárd, azaz egybillió dollárt ér az Apple

Ezermilliárd, azaz egybillió dollárt ér az Apple
A cég az első a magánvállalatok között, mely az álomhatár átlépésével büszkélkedhet.

Az Apple a világ első nyilvános cége, amelyik piaci értéke mindent összesítve meghaladja az egybillió dollárt. A Cupertino székhellyel rendelkező vállalat 2018. augusztus másodikán lépte át a mágikus küszöböt és koránt sem tűnik úgy, mintha meg akarna állni a növekedés – hívja fel a figyelmet a Make use of cikke.

Az Apple bonyolult előtörténettel rendelkezik. 1976-ban alapította Steve Jobs Steve Wozniakkal és eredetileg személyi számítógépek értékesítésével szerzett nevet magának. 1985-ben Jobsot kiszorították a cégből, ekkor alapította meg a NeXT-et, amit az Apple 1996-ban megszerzett, így Jobs is visszatért a vállalathoz.

És jöttek a világsikerek

Az ezredfordulót követően piacra kerülő Mac OS X, az iPod, az iTunes és természetesen az iPhone tették a ma ismert világverő márkává az Applet. Jobs 2011-ben meghalt ugyan, de a cég azóta is tovább virágzik Tim cook vezetése alatt.

Amikor az Apple 1980-ban megjelent a tőzsdén egy részvényük értéke 51 cent volt és még ez is leesett 27 centre 1985-ben Jobs távozása idején. 2001-ben az iPod megjelenésekor már felkúszott 1,30 dollárra és azóta semmi sem tudta gátolni a részvényérték szárnyalását, ma egy Apple részvény értéke 207,05 dollár. Mindezt, ráadásul a 42 éve alapított cég szinte kizárólag az iPhonenak köszönheti.

Persze nem az Apple az egyetlen, amelyik az egybilliós álomhatárt kerülgeti, hiszen ott lépdelnek szorosan a nyomában az Amazon és az Alphabet (a Google anyavállalata).

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Apple, iphone