Ezeket a programokat szerették a legjobban a családos vásárlók

Ezeket a programokat szerették a legjobban a családos vásárlók
Olyan programot szervezni, amit egy család minden tagja, gyerek és felnőtt egyformán élvez, nem könnyű. A Bónusz Brigád és a GKI Digital felmérése szerint minden harmadik válaszadó inspirációt keres a szabadideje eltöltésére a Bónusz Brigád programötletei között, minden ötödik válaszadó pedig konkrét programokat keres az oldalon és igyekszik megtalálni az elképzeléseinek legmegfelelőbb időtöltést.

Minigolf és falmászás az élen

Idén a legnépszerűbb program, több ezer vásárolt bónusszal a 3D minigolfozás volt, 2018-ban pedig a Műegyetem falmászó termének látogatása végzett az első helyen – ezeket a programokat szülők és gyerekek egyaránt élvezhetik, hiszen tudásszintjüknek megfelelő pályák várják őket, így a gyerekek is aktív résztvevői lehetnek mind a minigolfnak, mind a falmászásnak – mindkét sport nagyban fejleszti koncentrációkészségüket, így a remek szórakozás mellett igen hasznos időtöltés is.



Turisztikai élmények

A legnépszerűbb családi bónuszok között 2018-ban a második helyen dunai sétahajózás végzett, míg idén a Rudas Fürdő gastro-wellness élményfürdőzését szerették volna legtöbben kiélvezni. 2019 egyik legnépszerűbb bónusza a Palatinus Fürdőbe szólt. A vásárolt bónuszok magas arányából az derült ki, hogy sokan szeretnek itthon is hódolni azoknak az élvezeteknek, melyeket jórészt nyaraláskor, külföldi utazáskor részesítünk előnyben – miért ne lehetne a lakóhelyünkön is egy pár bónusz társaságában egy napra turistává válni?

Mozi, cirkusz

Több ezer bónusz fogyott idén a különböző moziélményekből is: a 8D mozi és az exkluzív kialakítású CinemaPink is az élen végzett a családbarát programok között. 2018-ban a cirkuszi kalandok is az egész család számára vonzó programot jelentettek, így a TOP10 közé ezek a programok is befértek.

Különleges élmények

Természetesen sokan egyedülálló élményeket keresnek, hiszen a Bónusz Brigád és a GKI Digital felmérése szerint az oldal látogatóinak 45 százaléka új dolgokat akar kipróbálni. 2018-ban a legnépszerűbb bónuszok között végzett egy szimulátoros virtuális száguldás, míg idén egy barlangi paintball csata, pihe-puha alpakasimogatás és gravitációt legyőző trambulinozás volt a legnépszerűbb nem éppen átlagos élmény.

„Mindenki azt keresi, hogy mi a legmenőbb szórakozási forma, hogyan érezheti igazán jól magát – mi a Bónusz Brigádnál megkönnyítjük vásárlóink dolgát, hiszen kipróbáljuk és elhozzuk a legviccesebb, legtrendibb időtöltéseket” – mondta Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád egyik alapítója.

Utazás


Az oldal látogatóinak közel 70 százaléka utazásokat keres – ez is a GKI Digital és a Bónusz Brigád közös kutatásából derült ki. A legnépszerűbb családbarát utazásnak tavaly és egyelőre úgy tűnik idén is a négycsillagos Hotel Silvanus wellness- és gasztroutazása bizonyult – legtöbben itt tudják elképzelni gyerekes pihenésüket, hiszen itt önfeledten fürödhetnek, szaunázhatnak és közben az étkezésekről is gondoskodnak helyettük.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!